Tíz kütyü, aminek a valóságban is örülnénk.Szérum a törött lábra (Első felbukkanás: S01E01, Megamag): A valóságban sajnos hosszú hetekbe telik, mire az eltört csont beforr, ezért lenne jó, ha a valóságban is létezne az a vény nélkül kapható szérum, amely pillanatok alatt rendbe hozza a törött csontot a sorozatban.

A csicskadoboz (Első felbukkanás: S01E05, A csicskahad): Ez a kütyü egy kék doboz, rajta egy gombbal, aminek megnyomása után kiugrik belőle Mr. Csicska, akinek az a dolga, hogy elvégezze helyettünk azt a feladatot, amelyre megkérjük, majd visszatér a dobozba.

Ha viszont egyedül nem boldogul, akkor másolatot készít magáról, hogy segítsen neki. Ha ez is kevés, akkor még több másolatot készít, mígnem a világ tele nem lesz csicskákkal.

Intelligencianövelő sisak (Első felbukkanás: S01E02, Rémálom az Eb utcában): A család kutyája számára készített intelligencianövelő sisakot Rick, ám a találmány rosszul sült el, ugyanis az eb olyan okos lett, hogy fogta a kutyatársait és fellázadt, hogy átvegyék az uralmat a bolygó fölött.

Ahogy már oly sok film, úgy a Rick és Morty is, bebizonyította, hogy ritkán van jó vége az intelligencianövelésnek, mégsem lenne rossz, ha a valóságban is létezne egy ilyen sisak.

Tisztogató páncél (Első felbukkanás: S02E09, Irtó nagy kalamajka): A megtisztulás éjszakája-filmeket idéző helyzetben a főhősök felvesznek egy olyan öltözéket, amely leginkább egy gyilkos Vasember-páncélra hasonlít, beépített lőfegyverekkel és rakétavetőkkel.

Álom-inceptor (Első felbukkanás: S01E02, Rémálom az Eb utcában): A Rick és Morty fülbe helyezhető kütyüje lehetővé teszi, hogy behatoljanak egy ember álmába, majd az abban felbukkanó emberek álmaiba és így tovább.

Ha a valóságban is létezne az álom-inceptor, akkor annak biztos, hogy néhány esetben jó hasznát vennénk, ám ahogy minden találmánynál, úgy ennél is jól meg kellene gondolnunk, hogy kin és mire alkalmazzuk.

Interdimenzionális kábeltévé (Első felbukkanás: S01E08, TV dráma): Ugye, hogy mennyivel jobb lenne, ha 100 tévécsatorna helyett százmillió közül válogathatnánk? Erre gondolhatott Rick is, amikor átállította a családi tévédekódert úgy, hogy az attól kezdve fogja az összes párhuzamos dimenzió adóját. Ha lenne egy ilyen tévénk, biztos addig kapcsolgatnánk, amíg nem találunk egy olyat, amelyen a magyar válogatott nyeri labdarúgó Európa-bajnokság.

Szerelmi bájital (Első felbukkanás: S01E06, Szerelem az influenza idején): A szerelmi bájital mindig is érdekelte az embereket, hiszen nagyban megkönnyítené a párkeresést. Bár a filmtörténelemben már számtalanszor szerepelt szerelmi bájital, ám olyan horror ritkán kerekedik ki az alkalmazásából, mint a Rick és Morty esetében.

A sorozatban ugyanis miután Morty rávette Ricket, hogy készítsen neki egy szerelmi bájitalt azzal a céllal, hogy Jessica beleszeressen, kiderül, hogy a lány influenzás volt, amikor a szer hatására Mortyba szeretett, ezért mindenki, aki elkapta tőle a betegséget, ugyancsak beleszeret a fiúba.

Rick igyekszik megmenteni a helyzetet, de előbb imádkozósáskákká, majd cronenbergi szörnyekké változnak az emberek, így nincs más megoldást, mint az, hogy hőseink lelépnek a 137-es számú Földről. Ebből is látszik, hogy addig jó, amíg a valóságban nem létezik a szerelmi bájital.

Kicsinyítő sugár (Első felbukkanás: S01E03, Anatómia park): Jogos, hogy nem a Rick és Morty volt az első film vagy sorozat, amely előrukkolt a kicsinyítő sugár ötletével, de az is tény, hogy nincs még egy alkotás, amely arra használta volna ezt a technikát, amire Rick, aki egy hajléktalan testében hozott létre kiállítást a különféle betegségekből, amelyek a kicsinyítő sugárnak köszönhetően, miniatürizálva tekinthetők meg.

Portálvető (Első felbukkanás: S01E01, Megamag): Rick portálvető pisztolya lehetővé teszi, hogy a két címszereplő egyik dimenzióból a másikba ugorjon. Ennek köszönhetően az sem probléma, ha némely akció felborítja a tér-idő kontinuumot, hiszen csak elég elővenni az eszközt, és megszökni egy másik dimenzióba.

Vajadagoló robot (Első felbukkanás: S01E09, Ördögi tudomány): Tulajdonképpen teljesen felesleges találmány a vajadagoló robot, amire a Rick és Mortyban szereplő példány rá is jön, ettől pedig mély depresszióba esik. Talán az felvidítaná, ha tudná, hogy ezt a találmányt már a valóságban is megvehetjük.

(Forrás: hu.ign.com)