Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 80 éves rendezőről.Egy betegség miatt szerette meg a filmeket, de eredetileg papnak készült: Gyerekkorában Martin Scorsese az asztmája miatt nem vehetett részt aktív sportjátékokban, ezért a mozikban vigasztalódott, ahova rendszeresen elmentek a szüleivel.

A legnagyobb hatást az 1951-es angol fantasy, a Hoffman meséi gyakorolta rá, méghozzá leginkább a kameramozgás, a zene összhangja és a vágástechnika nyűgözte le, majd inspirálta a későbbi művészetét.

Habár a római katolikus Scorsese mozifüggő lett, és 11 évesen egy képes forgatókönyvet is rajzolt egy Római Birodalomban játszódó történethez, mégsem filmrendezőként képzelte el a jövőjét, hanem papként, ám egy év után kibukott a szemináriumról. Ezután a New York-i Egyetemen kezdte el a filmszakot, ahol aztán elkészítette az első rövidfilmjeit.

Ray Liotta Scorsese testőrei jóvoltából” kapta meg a Nagymenők főszerepét: A Krisztus utolsó megkísértése miatti pokoljárás után Scorsese újra nagy sikert aratott az 1990-es Nagymenőkkel, amiben Ray Liotta alakította a főhőst.

Nem volt azonban egyértelmű, hogy ő kapja főszerepet, mert akkoriban elég ismeretlen színésznek számított. Liotta viszont a fejébe vette, hogy szerepelnie kell a Nagymenőkben, ugyanis elolvasta az annak alapjául szolgáló, nem fikciós könyvet, a Wiseguyt, amit Nicholas Pileggi írt.

Mivel a sztori lenyűgözte, ezért amikor Liotta megtudta az ügynökétől, hogy Scorsese filmet rendez a könyvből, rögtön lobbizni kezdett a főszerepért. Annak azonban, hogy megkapja a munkát, több akadálya is volt, így például az, hogy a Warner Bros. olyan ismert színész akart, mint például Al Pacino, Tom Cruise és Val Kilmer.

Liotta ebbe nem törődött bele, és az 1988-as Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon megpróbált a rendező közelébe férkőzni, de Scorsese testőrei megállították és többször visszalökték. Ekkor a rendezőnek feltűnt, hogy a színész milyen nyugodt maradt, és ez volt az, ami megfogta, ugyanis a beszámolók alapján a történet főszereplője, Henry Hill is ennyire hidegvérű ember volt.

Ezután Scorsese megnézte a Valami vadságot (1986), ami meggyőzte Liotta őstehetségéről. Ugyanakkor még meg kellett győzni Irwin Winkler producert, amit Liotta tett meg egy étteremben, ahol amolyan gengszteres stílusban félrehívta, ls elmagyarázta neki, hogy miért lesz mindenkinek jó, ha ő kapja Henry Hill szerepét.

A leleményes Hugót a legkisebb lánya miatt készítette el: Leginkább az erőszakos gengszterfilmekről, a műfajfilmjeiről, és a drámáiról ismert Scorsese, aki éppen ezért alaposan meglepett mindenkit, amikor 2011-ben előállt az Oscar-díjakkal elárasztott, 3D-s mesével, A leleményes Hugóval.

Ezzel kapcsolatban a rendező elárulta, hogy azért vállalta el, hogy a három különböző házasságából született a lányai közül a legkisebb, a 1999-ben született Francesca, végre megnézhessen egyet az apja alkotásai közül, mert A leleményes Hugo biztos, hogy erőszakmentes, amit az is igazol, hogy a teljesen családbarát, PG-besorolást kapta, ami nem jellemző Scorsese filmjeire.

Gigászi bukása után életveszélybe sodorta drogfüggősége, amiből De Niro rángatta ki: Scorsese 1977-ben tapasztalta meg élete nagy bukását, a Liza Minnelli és Robert De Niro főszereplésével készült, New York, Yorkot, ami után úgy tűnt, hogy véget ért a rendező hollywoodi karrierje.

A depresszióba süllyedt Scorsese szinte csak dokumentumfilmeket készített a kudarc után és vad bulikban vett részt, ami csak ártott az egyébként is törékeny egészségének. Egy alkalommal túladagolta magát és belső vérzéssel kórházba került, ahol Robert De Niro meglátogatta.

A színész azzal a könyvvel érkezett, amelyet már az Alice már nem lakik itt című film forgatását is ajánlgatott a rendezőnek. Ez volt Jake LaMotta önéletrajzi írása, a Dühöngő bika, amivel Scorsese azért nem akart foglalkozni, mert nem érdekelte a sport, főleg a szerinte dögunalom boksz.

De Niro ekkor keményen leteremtette a rendezőt, akivel közölte, hogy döntse el, hogy élni akar vagy meghalni. Ha élni akar, akkor kapja össze magát, és csinálják meg a Dühöngő bika-filmet (1980).

Ennek hatására Scorsese úgy döntött, hogy azzal nem veszít semmit, ha elolvassa a könyvet, ami rádöbbentette, hogy annak története róla is szól abban a lecsúszott állapotában. Végül a felépülése után Scorsese elkészítette a filmet, ami nyolc Oscar-jelölést kapott, köztük rendezőit is, De Nirónak Oscar-díjat hozott, és még LaMotta is magába nézett.

(Forrás: hu.ign.com)