Ezeket a dolgokat talán nem tudtad a holnap bemutatásra kerülő filmről.Gabriel Luna végig véresen komolyan vette a szerepet: A Sötét végzet gonosza egy Rev-9 nevű android bérgyilkos, ami Az ítélet napja T-1000-énél is legyőzhetetlenebbnek tűnik. Ebben a szerepben láthatjuk Gabriel Lunát, aki az első meghallgatás óta nagy alázattal áll hozzá a szerephez, ugyanis pontosan tudja, hogy kivel áll szemben, hiszen nem mással, mint a T-800-assal kell összecsapnia.

Luna elmondta, hogy azt akarta elérni, hogy Arnold Schwarzenegger egy „félelmetes ellenfelet” lásson benne, ne pedig egy olyan alakot, akit a hüvelykujjával képes elnyomni, mint egy bogarat. Ennek érdekében Luna nemcsak fizikai, hanem pszichés oldalról is felépítette a karakterét, amihez a démoni sármmal gyilkolni képes Ted Bundyt és Richard Ramirezt használta inspirációként.

A film legeleje sokkolni, a vége pedig megríkatni fog: Linda Hamilton elmondta, hogy a Sötét végzet egy érzelmi hullámvasút lesz. Sarah Conor már a film nyitányánál megérkezik, egy elég sokkoló jelenettel. Tim Miller szerint a nézők zsebkendővel is készüljenek, mert a befejezés nagyon érzelmes lesz.

A rendező bevallotta, hogy még ő is megkönnyezte a lezárást, és mindig könnybe lábad a szeme, amikor újranézi. Ezt Schwarzenegger is megerősítette, ugyanis az első tesztvetítésnél elbújt a terem végében, ahol látta, hogy a tesztközönség mennyire meghatódott a szívszorító befejezésen.

A film munkacíme „Főnix” volt: A részben Budapesten forgatott Sötét végzet elég baljósan hangzik, mégis az interjúkból, beszámolókból áradt a pozitív energia, amiből világosan látszik, hogy a készítők milyen nagy reményekkel vágtak bele a Terminátor-filmbe.

Ez leginkább azért volt meglepő, mert valójában semmi se indokolta ezt a hatalmas optimizmust, hiszen az 1991-es Az ítélet napja óta csak csalódást keltő részek érkeztek. Erről az alkotók se feledkeztek el, hiszen a film munkacíme a „Phoenix” volt, ami egyértelmű utalás a hamvaiból feltámadó, új életet kezdő főnixmadárra.

Jele esetben a Sötét végzet a főnixmadár, amitől azt várják, hogy olyan folytatás legyen a Terminátor-széria történelmében, amire a készítők és a nézők is büszkék lehetnek.

Linda Hamilton kőkemény sivatagi edzést – és egy műfeneket is – kapott: Ismerve a Terminátor-filmeket, nem meglepő, hogy a forgatás előtt kicsit helyre kellett rázni a most 63 éves Hamiltont. Az egy éves felkészülés két fontosabb részből állt.

A színésznő feladata egyrészt az volt, hogy száműznie kellett mindennemű szénhidrátot az étrendjéből, másrészt részt kellett vennie egy fél éves sivatagi edzésprogramban, amiben a film gonosza, Gabriel Luna is részt vett.

Akadt azonban egy kis probléma, ugyanis a kívánt célt sikerült elérni, Hamilton pedig megizmosították, ám egy kicsit túlzásba estek, ugyanis a színésznő annyit fogyott a fenekéről, hogy azt valahogy korrigálni kellett. Ennek megoldásaként Hamilton műfeneket kapott a forgatásra.

Még „a világ legnagyobb mosógépét” is megépítették: Természetesen nem a stáb és a színészek ruháinak mosásáról van szó, hanem egy forgatási kellékről, amit vicces kedvű készítők így neveztek el, és egyébként Budapesten építették meg.

„A világ legnagyobb mosógépe” egy Lockheed C-5 Galaxy nevű hadi szállítórepülő törzse, ami egy gimbalon mozgatva 360 fokos forgásra volt képes. Habár a szerkezet percenként csak hat teljes fordulatot tett meg, mégis a benne működő hidraulikus pumpák alkalmassá tették arra, hogy fix kameraállásból zéró gravitációt reprodukáljon.

A 85 tonnás szerkezetet öt hónap alatt sikerült megépíteni, ami elképesztő teljesítmény, hiszen a sztenderd két éves építési idő helyett hét hónap állt az alkotók rendelkezésére. A monstrum szerepét már az előzetesekben is láthattuk, ugyanis a szerkezet egy repülőgéptörés jelenthez kellett.

(Forrás: hu.ign.com)