Három természeti látványosság, ahonnan kitiltották a turistákat.Fjadrargljufur kanyon, Izland: A turisták visszavonhatatlanul felfedezték maguknak a különleges Izlandot, ahol nyolc éve csupán 600 ezer volt a látogatószám, míg 2018-ban már 2,3 millióan döntöttek úgy ellátogatnak az országba.

A hirtelen megnövekedett idegenforgalom komoly probléma, hiszen erre nincs felkészülve a helyi infrastruktúra, ráadásul a gyönyörű, nagyon lassan kialakult vulkanikus formák gyorsan pusztulnak. Az izlandi Fjadrargljufur kanyont azt követően kellett lezárni a turisták elől, hogy Justun Bieber ott forgatta az I’ll show you című videoklipet, ami 2015-ben jelent meg.

A tilalom 2019-ben lépett életbe. A video és a tiltás között eltelt években több, mint egymillióan keresték fel a 2 kilométer hosszú, 100 méter mély, érintetlen szépségű kanyont. A mesés táj azonban nem bírta sokáig a turistaáradatot, és az sem tett jót neki, hogy ott forgatták a Trónok harca néhány jelenetét.

Pipacsmező, Egyesült Államok, Kalifornia: Nem kellett ahhoz Instagram, hogy a ritka és meseszép természeti jelenségek sok ember vonzanak, ám akkoriban a természetjárók sokkal nagyobb tiszteletben tartották a természetet, mint manapság. Odafigyeltek a környezetre, és betartották az első és legfontosabb szabályt: ne hagyj magad után nyomot!

Mivel a kaliforniai Walker szurdokban kevés a csapadék, emiatt csak kevés növény marad életben. Amikor azonban minden időjárási tényező megfelelő, akkor körülbelül tízévente bekövetkezik az úgynevezett szupervirágzás, amikor is virágok, köztük az élénk narancsszínű kaliforniai pipacs, beborítja a kanyont.

Az utánozhatatlan természeti jelenség korábban is sok embert vonzott, de az akkori látogatók képesek voltak betartani azt az egyszerű szabályt, hogy maradjanak a kijelölt turistautakon. 2019 tavaszán azonban elszabadult a pokol, ugyanis a tökéletes szelfire vadászó influenszerek felfedezték a helyet, ami még több embert vonzott, a tömeg pedig letaposta a védett virágokat és évekre tönkretették a tájat.

Emellett a közeli kisváros, Lake Elsinore vezetése vészhelyzetet hirdetett a káoszt okozó emberáradat miatt. A kanyonhoz vezető úton kilométeres torlódás alakult ki, valamint balesetek történtek.

A pipacsmezőt csak egy napra zárták le, ám egyáltalán nincs kizárva, hogy a következő szupervirágzásnál sokkal szigorúbb intézkedéseket fognak bevezetni.

Wedding Cake Rock, Ausztrália: Az ausztrál Bundeena település közelében, a tenger felett 25 méter magasan található a Wedding Cake Rock, ami a különleges formája miatt kapta az elnevezést, ugyanis a homokkő-képződmény teljesen sík, és úgy néz ki, mint egy réteg esküvői torta.

A közösségi oldalakon megjelent fotók miatt az emberek érdeklődni kezdtek a látványosság iránt, amit hamarosan elárasztottak a turisták. Korábban a havi látogatószám kétezer volt, de a hirtelen jött hírnév hatására ez a szám 10 ezerre ugrott.

A hatóságok 2015-ben úgy döntöttek, hogy omlásveszély miatt lezárják Wedding Cake Rockot, később pedig közölték, hogy 300 dolláros bírsággal sújtják azt, aki megszegi a tilalmat. A látványossággal kapcsolatban végzett vizsgálatokból kiderült, hogy a szikla olyannyira instabil, hogy biztos, hogy a következő tíz évben a tengerbe fog omlani.

Természetesen a vakmerő turistákat se a pénzbírság, se az omlásveszély nem gátolja meg abban, hogy átmásszanak a kerítésen és kiálljanak a Wedding Cake Rock peremére egy jó fotó kedvéért.

(Forrás: nlc.hu)