Érdekességek a 40 éve bemutatott filmről.A főhős ihletője egy jól ismert világháborús veterán volt: 1972-ben jelent meg az akkor már 79 éves David Morell első regénye, az Első vér, aminek főszereplőjét egy híres világháborús veterán, az 1971-ben, egy repülőgép szerencsétlenségben meghalt Audie Murphy ihlette.

Audie Murphy 16 éves volt Pearl Harbor megtámadásakor, és azonnal jelentkezett a seregbe, amikor Amerika belépett a háborúba. Ezt kiskorúként csak úgy tehetett meg, hogy meghamisította a születési anyakönyvi kivonatát.

Murphy harcolt az európai fronton, Olaszországban, Franciaországban, egyszer pedig egyedül tartóztatott fel egy mozgásképtelen tankkal egy egész német alakulatot. A harctéri teljesítményéért megkapta az összes létező amerikai hadi kitüntetést, ami mellett angol és belga medálokat is kapott.

A háború után Murphy Hollywoodba költözött, ahogy közel 10 éven át dolgozott a korszak leghíresebb színészeivel és sztárrendezőivel. 1949-ben kiadta A pokolba és vissza című memoárját, amiből hat évvel később film készült, amiben ő játszotta saját magát.

Ugyanakkor Murphyt poszttraumás stressz szindróma kínozta, ami miatt gyakran fájt a feje, hányingere volt, álmatlanságtól szenvedett, a párnája alatt pedig csőre töltött pisztolyt tartott. Éppen ezért a koreai és a vietnami háború időszakában gyakran felhívta a figyelmet a harcból hazatérő veteránok lelki is fizikai problémák tüneteire.

Rambo neve az amerikai adaptáció előtt több évvel, egy olasz krimiben már felbukkant: A Kubában született, amerikai és olasz filmekben is játszó Tomas Milian akkor olvasta Morrell nemrég megjelent könyvét, amikor egy Rómába tartó repülőn ült. A férfi tetszését annyira elnyerte a történet, hogy meg akarta szerezni a filmjogokat, és természetesen saját magának szánta a főszerepet.

Bár Milian több olasz producert is megkeresett, mégsem sikerült megvalósítani az adaptációt. A színésznek végül annyit sikerült elérnie, hogy az 1975-ös A végrehajtó kihívja a várost című filmben Rambónak hívják az általa játszott volt rendőrt.

A főszereppel kapcsolatban a korszak szinte összes sztárját megkörnyékezték: Nem Stallone neve volt az első, ami a hosszú előkészületek során felmerült a főszereppel kapcsolatban, ugyanis Steve McQueen, Kris Kristofferson, Paul Newman, Clint Eastwood, Robert De Niro, Michael Douglas, Nick Nolte, John Travolta, Ryan O’Neal, Dustin Hoffman is közel került a szerephez.

Állítólag Al Pacino azért mondott nemet a felkérésre, mert túl extrémnek találta a forgatókönyvet, míg a koreai háborút megjárt James Garner azért nem vállalta a munkát, mert nem tetszett neki a veteránok ábrázolása.

A filmnek nemcsak stúdiót és színészt volt nehéz találni, hanem rendezőt is, ugyanis Richard Brooks, Martin Ritt, John Frankenheimer, Sam Peckinpah, Mike Nichols, George Miller, John Badham, Sydney Pollack és Bruce Beresford neve is szóba került, de végül egyikük sem foglalta el a direktori széket. Emellett Stallone elárulta, hogy az évek során 17 verzió készült a forgatókönyvből.

A könyv és a film számtalan ponton eltér egymástól: A legendás kés is csak az utóbbiban tűnt fel: Kirk Douglas ötlete, mely szerint a főszereplő haljon meg a film végén, nem volt légből kapott, ugyanis a Rambo alapjául szolgáló David Morrell könyvben meghal a főszereplő. Sőt, Vajnáék sem voltak biztosak abban, hogy mi lesz Rambo sorsa, ezért olyan befejezést is leforgattak, amelyben meghal. Végül a vágószobában döntötték el, hogy hogyan záruljon a történet.

A befejezés mellett más komoly különbségek is vannak a regény és a film között. Például az író egy agresszív gyilkológépnek ábrázolta Rambót, aki nemcsak az ellenségeivel végez, hanem több, mint egy tucat emberrel is, és ész nélkül robbantja fel az épületek.

Ezzel szemben a filmbéli főhős csak egyetlen embert ölt meg, de őt se szándékosa, ugyanis mikor egy kővel megdobja a helikoptert, akkor abból kiesik a rácélzó rendőr. A film készítői nagyon figyeltek, hogy a könyvben szinte vadállatias férfit, akiről azt sem lehet eldönteni, hogy hős, vagy antihős, sokkal szimpatikusabban ábrázolják, méghozzá annyira, hogy szinte már áldozatként lehessen rá tekinteni.

Emellett a könyvvel ellentétben, a filmben keresztnevet is kapott Rambo, akinek legendás kése egyáltalán nem szerepel a regényben. Azt ugyanis Stallone találta ki, és ő kérte meg az Arkansas-ban élő, speciálisan késekkel foglalkozó mestert, Jimmy Lile-t, hogy készítse el neki.

(Forrás: hu.ign.com)