Színészek, akik kikotyogták a közelgő filmjük egyik nagy csavarját.Alfred Molina – Spider-Man: No Way Home: Bár már pletykálták, hogy a Pókember 2. gonosztevőjét alakító Alfred Molina visszatér a szerephez, ám ezt a Marvel nem erősítette meg. Amikor azonban a színész az Ígéretes fiatal nő című filmje sajtókörútján vett részt, akkor egy interjúban elárulta, hogy igaz a pletyka, amely szerint újra el fogja játszani Dr. Otto Octavius szerepét, méghozzá a Marvel Moziverzumhoz tartozó Spider-Man: No Way Home-ban.

Tom Holland – Lényegében minden MCU-film, amiben szerepelt: Pókember jelenlegi megformálója, Tom Holland tulajdonképpen képtelen a titoktartásra. Ez már a Pókember: Hazatérés sajtókörútján kiderült, ugyanis véletlenül elárulta, hogy a Marvel és a Sony egy Pókember-trilógiát tervez, tette ezt akkor, amikor még senki sem erősítette meg a harmadik Pókember-filmet.

Ennél azért nagyobb spoiler volt az, amikor Holland a Bosszúállók: Végtelen háború végét árulta el az első mozivetítés előtt olyan rajongóknak, akik akkor látták volna először a filmet. A Marvel azért megtalálta a módját, hogy előnyt kovácsoljon a színész meggondolatlanságából, ugyanis „véletlenül” Holland fedte fel a Végtelen háború hivatalos plakátját az Instagramon.

Sylvester Stallone – Creed: Apollo fia: Nem meglepő, hogy Sylvester Stallone büszke volt arra, hogy 2015-ben ismét eljátszhatja egyik legendás karakterét, Rocky Balboát a Creed: Apollo fiában. A színész örömének egyik megnyilvánulása az volt, hogy posztolt egy fotót a munkaasztaláról az egyik közösségi médiás felületen.

A színész azonban arra nem figyelt, hogy a képen szerepel a film forgatókönyve, ráadásul úgy, hogy a történet vége felé látható egyik jelenet leírásánál volt nyitva. Azok, akik vették a fáradtságot, hogy kinagyítsák, azok elolvashatták, hogy Rocky Balboa rákos lesz, ami nem egy elhanyagolható fordulat a filmben…

Will Smith – Legenda vagyok: Will Smith kiváló példa arra, hogy néha még a legnagyobb mozisztárok is követnek el hibát az interjúk során, ugyanis a színész tulajdonképpen a Legenda vagyok egész történetét kikotyogta 2007-ben a tokiói sajtókonferencián.

Smith valószínűleg azért tette ezt, mert arra gondolt, hogy mindenki ismeri a film alapjául szolgáló regényt (és Az omega ember filmet), tehát valójában nem is árul el nagy titkot, ha kicsit beszél a cselekményről.

A gond csak az volt, hogy a film vége alaposan eltér az Richard Matheson által írt könyv végétől, tehát biztos, hogy a producer, Akiva Goldsman kicsit sem örült annak, hogy Smith milyen információkat árult el az alkotásról.

David Prowse – A Birodalom visszavág: Tulajdonképpen a Darth Vader testét szolgáltató David Prowse találta fel a spoilerezést, hiszen a színész volt az, aki elárulta a filmtörténelem egyik legikonikusabb csavarját, ugyanis két évvel A Birodalom visszavág premierje előtt kikotyogta, hogy Luke rá fog jönni, hogy Darth Vader az ő soha nem látott apja.

Prowse elszólását még egy helyi újság is lehozta, viszont a színész szerencséjére ez még akkoriban történt, amikor az internet és a közösségi média sehol sem volt, tehát csak kevesek szórakozását sikerült elrontani.

Ugyanakkor könnyen lehet, hogy valójában Prowse nem is tudta, hogy ez lesz a film nagy csavarja, ugyanis egyesek szerint a színész viccelt, és csak később derült ki számára, hogy a próféta szólt belőle.

Ez azért lehetséges, mert George Lucas annyira féltette ezt a nagy titkot, hogy a stábtagok nagy része alternatív forgatókönyvet kapott, abban pedig az állt, hogy Luke számára az derül ki, hogy Obi-Wan Kenobi ölte meg az apját.

Lucason kívül az igazságot csak James Earl Jones tudhatta, ugyanis Darth Vader hangjaként biztos, hogy tisztában volt a rokoni kapcsolattal.

Jiang Wen – Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet: Jiang Wen egy újságírókkal teli szobában kotyogta ki, hogy a Donnie Yen által játszott Chirrut meghal a filmben. Igaz, később kiderült, hogy tulajdonképpen minden fontosabb szereplő meghal a film végső csatájában, tehát talán Wen ezért gondolta azt, hogy nem árul el nagy titkot.

(Forrás: hu.ign.com)