Anakondák támadtak a Jackass szereplőire

Tetszik a cikk?

Ismerd meg a sorozat legőrültebb mutatványait!Anakondák a labdatengerben: Minden játszóházban van labdatenger, ami egy műanyag medence tele könnyű színes labdákkal, amiben akár el is lehet tűnni, de nemcsak embernek, hanem akár egy-két anakondának is.

Egy ilyen labdatengerbe mászott be Johnny Knoxville, Ryan Dunn és Wee Man a Jackass második részében. Az egyetlen védőfelszerelésük a csuklójukra tekert szigetelőszalag volt, hogy azzal óvják az ütőerüket.

Nem sokkal később meglátják az egyik anakonda fejét, aki rögtön lecsap Knoxville kezére, amiből folyni kezd a vér. Ezután a jól láthatóan ideges Dunn lábára tekeredik rá az óriáskígyó, aki aztán újra az első áldozatot veszi célba.

Végül a páros megfogja az anakondát, ám Knoxville közvetlenül a feje mögött ragadta meg, így az állatnak sikerül még kétszer belemarni az alkarjába, amiből ömlik a vér. A kínnak az vet véget, hogy a kígyó gazdája segít kiemelni az anakondát. Ekkor azonban kiderül, hogy van még egy anakonda, ami betámadja Dunn lábát, még egy nagy ijesztésként és zárópoénként.

Horogra akadva a cápák között: Ezt a jelenetet nemcsak nézni is rossz, hanem több stábtag egyenesen tiltakozott is ellene, ugyanis Jeff Tremaine azt találta ki, hogy használják cápacsalinak Steve-O-t, méghozzá úgy, hogy egy jó nagy horgot átszúrnak az arcán.

Az áldozat benne volt a dologban, ahogy később kiderült, a cápák is, úgyhogy minden tiltakozás ellenére, megvalósították az elvetemült ötletet. Probléma volt azonban, hogy a profi piercinges, aki kilyukasztotta Steve-O arcát, Tremaine szerint „furcsán nézett ki a kamerán”, ezért megismételték a dolgot, de most úgy, hogy Steve-O-nak magának kellett átlyukasztania a saját arcát.

Ő bátran neki is állt ennek, de a folyamatot csak a tengerészruhát viselő Pontius segítségével tudta befejezni. Ezután a Mexikói-öböl vizében bevetik a csalit, ahol annak érdekében, hogy biztosan legyenek cápák, néhány búvár már véres húscafatokkal etette az állatokat, akik egyből körözni kezdte Steve-O körül.

Egy kisebb pörölycápát még el tudott ijeszteni, de aztán jött egy bátrabb makócápa, ami azonnal megijesztett mindenkit, mivel ez a faj ismert arról, hogy szeret emberre támadni. Steve-O pánikba esve menekül, a szerencséje pedig az, hogy az eközben sikerül orrba rúgni a hozzá rémisztően közel került cápát, ezzel viccessé téve a hátborzongató mutatványt, aminek végén még az is látható, ahogy a horgot kiszedik Steve-O arcából.

Bábjáték pénisszel, kígyóval: A Jackass csapat legtöbbet meztelenkedő tagja Chris Pontius volt, aki jól láthatóan élvezte ezt, hiszen elég sokáig tudott mosolyogni a nagyon kellemetlen helyzetben. A Bábelőadás című mutatvány a széria második részének kiemelt, jól kidolgozott, vicces és kellően kegyetlen jelenete, amiben Knoxville a bábozó és Pontius nemi szerve a báb, mint kisegér.

A mutatványban Pontius egy gipszkarton fal mögött áll, így csak az arcra és nemi szerve látszik, amire egy olyan zoknit húztak, amit egérszaggal dörzsöltek be, egér pofát rajzoltak rá, majd hajszárítóval felmelegítették. A csomagot így adták fel rá, méghozzá egy lyukon keresztül egy terráriumban, amiben egy csörgőkígyó tanyázik.

Az „egeret” Knoxville mozgatja egy zsinórral, hogy támadásra ingerelje a csörgőkígyót, akinek mérgét a mutatvány előtt lecsapolták, miközben egy egérről mesél, aki csak barátokat szeretett volna szerezni.

A kígyó hamarosan támadásba is lendül, s míg az első mellé egy, addig a másikkal elkapja a „kisegeret”, amit nem ereszt, ezzel letörölve a vigyort Pontius arcáról. Az élmény minden bizonnyal rettenetesen fájt.

Electric Avenue, avagy vesszőfutás sokkolókkal: Ezt a mutatványt Eddie Grant 1983-as dala ihlette. A jelenetben egy „börtön” különféle akadályokkal, falécekkel és autógumikkal telepakolt folyosóján kell átjutniuk a Jackass csíkos ruhát viselő csapatának, kivéve a börtönőrt alakító Knoxville-nek és Wee Mannek.

A feladatban az igazi kihívást a folyosóra felfüggesztett sokkolók és villanypásztorok jelentik, amivel kapcsolatban a jól láthatóan vonakodó Margera megjegyezte, hogy azoknak még a hangja is rémisztő.

Ennek ellenére ő volt az első, aki teljesítette a feladatot, ami során nagy fájdalmakat okoztak neki az áramütések. A többiek sem úszták meg, bár voltak, akiknek sikerült gyorsabban, kevesebb áramütéssel túljutniuk a folyosón.

A mutatvány végén Margera közölte, hogy mostantól a sokkolót utálja a legjobban, aztán a bikákat, majd a kígyókat.

(Forrás: hu.ign.com)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*