Íme dióhéjban korunk egyik legmegosztóbb humoristájának eddigi karrierje!Az 1971-ben, London Hammersmith nevű negyedében született Sacha Noam Baron Cohen. Humoristaként először a Jack And Jeremy’s Real Lives című műsorban volt látható, majd a Granada Talk TV őt választotta az egyik műsorának, az elsősorban fiataloknak szóló, F2F-nek reklámarcának.

Cohen emiatt teremtette meg MC Jocelyn Cheadle-Hume karakterét, akivel tulajdonképpen a chavokat akarta kifigurázni. Amikor azonban egyszer beszélgetésbe elegyedett néhány gördeszkással, akkor rájött, hogy vannak, akik azt hiszik, hogy igazi az általa kitalált perszóna. Körülbelül ekkor pattant ki a fejéből Ali G karaktere.

Az eleinte csak The Yoof Wanker nevű alak a Channel 4-on látható The 11 O’Clock Show-ban debütált 1998-ban. Tulajdonképpen Cohen már itt is azt csinálta, aminek később a hírnevét köszönhette: egy adott szerepet játszva készített szürreális interjúkat a semmit sem sejtő közszereplőkkel.

Az ezredfordulóra Cohenért már nemcsak egy szűk réteg rajongott, hanem igazi sztárrá vált. Cohen nem hagyta veszni a hirtelen jött hírnevet, ugyanis gyorsan elindította a Da Ali G Showt. A chav-karikatúra mellett a közönség ekkor láthatta először Borat Sagdiyevvel, a homofób, antiszemita kazahhal, akiről Cohen azt mondta, hogy egy Asztrahánban megismert orvosról mintázta.

Cohen osztrák meleg divatmániás riporter karaktere, Brüno, már a karrierje eleje óta a repertoárja részét képezte. Az így összeállt három figura nagy siker lett, csakhogy pont ez a sikeresség lett a veszte, mert egy idő után minden vendég tudta, hogy mire számíthat, ezért Cohen úgy döntött, hogy lecseréli Angliát Amerikára.

Habár Amerikában még nagyobb ismertségre tett szert, mégis Cohen az első egész estés filmje, a 2002-ben bemutatott Ali G Indahouse, nem aratott akkora sikert, mint azt mindenki várta. Ezzel a forgatókönyvíró-ötletgazda is tisztában lehet, mert amikor a filmről kérdezik, akkor ő is a rosszabbul sikerült munkái között említi, hangsúlyozva, hogy nem lett elég vicces.

A bukás mégsem ártott különösebben a karrierjének, hiszen cameózhatott a Félig üresben, ő szólaltatta meg a Madagaszkárban Julien királyt és szerepet kapott az Adam McKay-féle Taplógáz: Ricky Bobby legendájában. Aztán leforgathatott egy filmet, amelyről ő sem gondolta volna, hogy micsoda utat fog bejárni.

A 2006-os Borat-film kapcsán a korábbinál is többen vádolták azzal a komikust, hogy politikai korrektség álcája mögé bújva humorizál az antiszemitizmussal. Velük szemben mások azért szerették a filmet, mert miután Ali G „szkripteltsége” filmként megbukott, Cohen mert változtatni, és a hagyományos forgatókönyv helyett inkább hagyta, hogy a jelenetek saját maguktól alakuljanak.

Habár Cohen megkapta élete első Oscar-jelölését (a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában) a filmért, mégis néhány hónappal később bejelentette, hogy „visszavonultatja” Ali G és Borat karakterét. A döntését azzal indokolta, hogy már túl sokan ismerik őket, ezért az eddigi munkamódszere többé nem működik.

A leleményes Hugóban tett rövid színészi kitérő után Cohen megint eltűnt három évre, hogy aztán előálljon A diktátorral, amivel kapcsolatban máig rejtély, hogy a várt megújulás volt-e, de az biztos, hogy ha minimálisan is, de Cohen meg tudta újítani a saját humorát, amit most nem a meglepetés erejére alapozott, viszont a végeredmény így sem érződött szignifikánsan másnak, mint az elődjei.

Igaz, hogy Brüno után megesküdött, hogy többé nem fog hasonlót csinálni, de Trump elnöké választása miatt úgy érezte, hogy muszáj visszatérnie a kezdeti átverős módszeréhez. Ennek az elhatározásnak köszönhetően született meg a Showtime-on futó Who Is America? című sorozat, ami ugyan csak egy évadot élt, mégis több volt Trump-ellenes propagandánál, ugyanis Cohen a szélsőséges liberálisokat és azokat a republikánusokat is pellengére állította, akik egy kisgyerek kezébe is képesek lennének fegyvert adni.

Cohen jelenleg nemcsak a Borat Subsequent Moviefilmben látható, hanem A chicagói 7-ek tárgyalásában is szerepel, mint Abbie Hoffman, sokan pedig úgy vélik, hogy ezért az alakításáért az Oscar-díjra is esélyes lehet.

(Forrás: hu.ign.com)