Földönkívüli észlelések, furcsa gyilkosságok is szerepelnek az állam megfejtetlen titkai között.lubbRégen külön ország volt Texas, de napjainkban már az USA egyik állama, ahol 27 millió ember él, emiatt nem meglepő, hogy izgalmas, rejtélyes történetek teszik érdekesebbé a területet.

A jégkockás gyilkosságok: 1965-ben, Houstonban történt meg az egyik legfurcsább texasi gyilkosság. Július 23-án a rendőrség lépett be Fred és Edwina Rogers otthonába, mert a pár hosszabb ideje nem nyitott ajtót senkinek.

A rendőrség a hűtőben talált rá a házaspár maradványaira. A hatóság Charles nyomába eredt, mert a fiú együtt élt a szüleivel a bűncselekmény idején, a rendőrség pedig azt gyanította, hogy ő ölte meg a párt, de végül máig nem derült ki, hogy ki végzett az áldozatokat.

Houston UFO-jelenések: 2014. augusztus 11-én viharok dúltak Houston területén, ahol többen furcsa, ismeretlen repülő tárgyat fényképeztek, videóztak le. A jelenségekre rengeteg magyarázatot találtak az emberek, akik között volt, aki szerint csak az utcai lámpa tükröződött vissza, míg mások szerint a NASA végzett kísérletet. A jelenségre eddig nem találtak igazi magyarázatot.

A lubbocki fények rejtélye: Az USA első igazi UFO-jelenségeként tartják számon az 1951-es lubbocki fényeket. A V-alakban repülő ismeretlen tárgyakat sokan lefényképezték, de még 65 évvel később sem derült ki, hogy mi lehetett valójában a jelenség.

Levelland UFO ügy: 1957 novemberében sok sofőr egy tojás alakra hasonlító tárgyat vett észre az égen. Többen úgy vélik, hogy gömbvillámokról volt szó.

A szolgalány gyilkosa: 1884 decemberében kezdődött az a sorozatgyilkosság Austinban, amelynek 1885 decemberében lett vége. A tettes álmukban csapott le az emberekre, akiket kirángatott az ágyból, megcsonkította, majd megölt őket.

A sorozatgyilkos hét nővel és egy férfival végzett, míg hat nő és két férfi túlélte a gyilkossági kísérletet. Hat évvel később Hasfelmetsző Jack kezdett gyilkolni Londonban. Sokan biztosra veszik, hogy a két gyilkos ugyanaz a személy.

(Forrás: bizzarium.com)