Ismerd meg a világ legfélelmetesebb rémtörténeteit, amelyekkel gyerekeket riogatnak!Fekete Annis, Baba Yaga és más öreg, félelmetes emberek: Mivel a gyerekek világszerte eleve tartanak az idős emberektől, ezért tökéletes mumust lehet belőlük alkotni. Angliában Fekete Annisszal fegyelmezik a gyerekeket.

A legenda szerint az öreg, csúnya nő vaskarmokkal ásott ki egy barlangot, ahova eldugja a rossz gyerekeket. Egy másik öreg, ronda nő, Baba Yaga a szláv legendák közé tartózik, és sokszor vadászik gyerekekre.

Kappa: A japán kultúra tele van rémisztő lényekkel, akik közül az egyik legfélelmetesebb az áldozat vérét kiszívó Kappa, ami az ánuszán keresztül eltávolítja az emberi lelket. A legtöbb ábrázolás szerint a vízi lény leginkább egy förtelmes teknősre hasonlít, aminek hüllő testéből hosszú végtagok nőttek ki.

A feje egy kissé majomra emlékeztet, a hátán pedig páncél található. Habár a Kappa nagyon erős, mégis le lehet győzni azzal, ha meghajlásra kényszerítik, ugyanis igaz, hogy gyilkos, mégis udvarias. A meghajlás azért fontos, mert így kifolyik a fejéből az életadó folyadék, ő pedig meghal.

Cuco: A spanyol szülők mesélnek a Cuco nevű szörnyről, ha nem nyugszik meg a gyermekük. A rémség több altatódalban is szerepel. A szöveg valahogy így hangzik: „aludj, aludj kicsi gyermek, vagy Cuco eljön érted és megesz”.

De nem csak az álmatlanságban szenvedő gyereknek kell félnie, hanem annak is, aki megbukott a matekvizsgán, vagy nem eszik, mert Cuco minden esetben eljön, hogy megegye a rossz gyereket.

Namahage: Életre szóló traumát szerezhetnek azok a gyerekek, akik azokban a japán falvakban nőnek fel, amelyekben a legfélelmetesebb mumus tiszteletére rendeznek fesztivált. A minden év december 31-én tartott ünnepségen, a felnőttek (tanárok, szülők, bohócok), késes ogrénak öltöznek be, majd házról házra járnak.

Ez az ünnep tehát tulajdonképpen egy fordított halloween, ám a szörnynek öltözött felnőttek nem csokit szeretnének, hanem megfenyegetik a rosszul viselkedő gyereket, akinek meg kell ígérnie, hogy jó lesz, illetve ingyen alkoholt kell felajánlania a szörnyeknek.

Egyiptomi-gyermekégető: Az egyiptomi rémtörténet szerint Abo Ragl Ma Slokha egy ocsmány, múmia alak, aki azért vadászik gyerekekre és szakácsokra, mert gyerekek miatt égett meg a lába, amikor még élt.

Ha tehát Egyiptomban rosszalkodik, nem végzi el tisztességesen a munkáját egy gyerek, akkor a szülei azzal ijesztgethetik, hogy ha nem változtat a viselkedésén, akkor eljön érte a rusnya Abo Ragl Ma Slokha, aki addig fogja mardosni, amíg meg nem égeti.

Yara-ma-ya-whot: Ausztrália gyermekeinek szörnye nappal vadászik és általában a fügefák alatt pihen, illetve a fákon várakozik, hogy lecsaphasson az áldozatokra. Az 1,2 méter magas lénynek nincsenek fogai, viszont a kezén olyan tapadókorongok találhatók, amelyekkel képes kiszívni mások vérét.

Az áldozatok ebbe nem halnak bele, de abba már igen, amikor a Yara-ma-yha egyben lenyeli őket. Az ausztrál vámpírnak is nevezett Yara-ma-yhara az is jellemző, hogy nem elégszik meg azzal, hogy egyszer megette az áldozatát, ugyanis meghánytatva magát újra elfogyasztja.

Ha valakit megtámad ez a lény, akkor jó esélye van rá, hogy sikerül elmenekülnie, igaz gyengének fogja magát érezni, kicsit alacsonyabb lehet, mint volt, a bőre pedig vöröses színt kaphat.

(Forrás: noiportal.hu)