Tracey Cox izraeli kutató rájött, hogy a szexuális képzelgés inkább egyéni jelentéssel rendelkezik, mintsem általános eszmékhez kapcsolódik.sexfreindFenekelős vágyak: A keresztény kultúrában gyakori az ilyen fantáziálás, de biológiai és evolúciós okokra is visszavezethető, mert sok állat bántja a párját, vagy őt bántják, a szaporodás közben. Ezért lehet, hogy a fájdalom és a kéj összekapcsolódik az ember elméjében. Emellett azt is jelentheti, hogy bűnösnek érezzük magunkat azért, mert nem lenne szabad.

A barát nézi, miközben mással szexel: Itt arról álmodozunk, hogy olyan ellenállhatatlanok vagyunk. Emellett arra is utalhat, hogy hatalmi játékra vágyunk, és mi vagyunk az erősebbek. Cox szerint büszkélkedést is jelenthet. Ha a fantazmagóriában a párunk a távolból nézi a légyottot, akkor szeretnénk, hogy jobban lássa, hogy mennyire vonzóak vagyunk.

Szüzet csábítani: Ezt azok élvezik, akik sikerorientáltak, szeretnek a középpontban lenni. Ha a képzeletünkben szereplő még szűz, akkor felsőbbrendűek vagyunk felette, a tapasztalatlansága miatt pedig nem kritizálhatja a szexuális ügyességünket, ügyetlenségüket.

Nő nővel: Cox szerint a nők esetében nagyon gyakori, hogy egy másik nővel képzelik el magukat, ám ez nem jelenti azt, hogy leszbikusak lennénk.

Kötözéses fantáziák: A hatalomról szól a ilyen erotikus fantázia. Alárendeltként azt élvezzük, hogy nem kell felelősséget vállalnunk és rá vagyunk kényszerítve, hogy élvezzünk mindent, amit csinálnak velünk. Ha mi vagyunk a domináns fél, akkor azt élvezzük, hogy irányítunk másokat, valamint megengedett, sőt, elvárt, hogy önzőek legyünk.

Férfiakat dominálni: Ez a fantazmagória elsősorban azokra a nőkre jellemző, akik a valóságban visszahúzódók, alárendeltek. Sokan úgy érzik, hogy nem tekintenék őket igazi nőnek, ha átvennék az irányítást az ágyban.

Tiltott emberekkel szex: Ha erotikáról van szó, akkor a „minél kevésbé elérhető, annál jobban akarom” elv még erősebb bennünk.

Szex hármasban vagy csoportban: Amennyiben nők fantáziálnak erről, akkor szinte biztosra vehető, hogy ők a passzív felek, miközben a figyelem középpontjában állnak. Ha férfi álmodozik erről, akkor szeretne egyszerre több embert kielégíteni.

Ez a fajta elképzelés nagyfokú exhibicionizmust, kalandvágyat feltételez. Ha több nemmel való szexről van szó, akkor biszexuális kíváncsiságról is lehet szó. Az élvezetek halmozását is jelentheti.

Szex nyilvános helyen: Cox szerint ez arról szól, hogy mások csodálnak. Lázadást is kifejezhet.

Sokkal fiatalabbal vagy idősebbel szexelni: Mind a két esetben az egónk növelése a cél.

Sztriptízelés: Nárcizmust jelenthet. Arra is utal, hogy kétségeink vannak a külsőnkkel kapcsolatban.

Másokat nézni aktus közben: Ebben az esetben másokhoz hasonlítjuk önmagunkat, így például arra lehetünk kíváncsiak, hogy mennyivel vagyunk jobban vagy rosszabbak. Szexuális magabiztosságot is jelenthet, ha az jár a fejünkben, hogy taníthatnánk néhány dolgot a szereplőknek.

Románc: Általában a nők fantáziálnak romantikus szerelemről, főleg akkor, ha konzervatívabbak, és jobban érdekli őket az érzelmi kapcsolat, mint a testi.

„Ellenállhatatlan vagyok”: Mindenki vágyik arra, hogy mások vonzónak találják, emiatt sokszor előfordul, hogy arról álmodozunk, hogy mindenki a lábunk előtt hever, és azért könyörög, hogy feküdjünk le velük.

A szexuális fantázia azt is jelentheti, hogy a valóságban nagyon kevesen vágynak ránk. Ebben a helyzetben az alacsony önértékelésről van szó, illetve arról, hogy félünk, hogy nem tudunk másokat kielégíteni.

Idegennel való testi kaland: Ha az erotikus fantáziánkban olyan személy szerepel, akit nem ismerünk, és soha nem is fogunk, akkor megszabadulunk az ítélkezés pszichés terhétől.

Cox szerint gyakran arctalan az idegen, mert nem fontos, hogy ki ő. Ha a szex közben fennáll a szemkontaktus, akkor az intimitást jelent. Ennek hiánya ősi, szinte állati szex utáni vágyat jelent.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)