Ismerd meg a világ legrémisztőbb átkait!Az augusztusi átok szerencsétlenséget okoz Oroszországban: Az oroszok komolyan tartanak az augusztusi átoktól, ami szerint a nyár utolsó havában rossz dolgok történnek Oroszországban. A félelmük nem alaptalan, mert 1991 óta sok tragédia rázta meg Oroszországot augusztusban, így például repülőgép-balesetek, robbantások és tűzvészek.

Viszont 1991 előtt is előfordultak súlyos augusztusok az oroszok életében. Az átkot többféleképpen magyarázzák. Az egyik teória szerint csak véletlenről van szó. Egy másik elképzelés szerint az egész manipuláció, vagyis szándékos tettekkel próbálják táplálni az átokba vetett hitet. Ugyanakkor vannak, akik szerint az augusztusi bolygóállások a felelősek mindenért.

Macbeth átka: Állítólag Shakespeare igazi boszorkányok varázslatait lopta el és használta fel a Machbeth három boszorkányjelenetéhez, ezért állítólag mindenki fejére bajt hoz, ha egy színházban hangosan kimondja a darab címét.

Állítólag a skót darab címének kimondása után sérülések, haláleset történt, és bezárták a színházat, ezért a színészek tisztító rituálékkal igyekeztek újra biztonságossá tenni a színházat.

A kurdaitcha halálos átok: Az ausztrál őslakosok átka a csontmutatás, ami estében a kurdaitcha (hóhér) csontot vagy egy tárgyat mutat az áldozatra, aki állítólag hamarosan kedvetlen lesz, megbetegszik, képtelen lesz enni és inni, majd végül belehal a betegségbe.

Valószínű, hogy az átok azért működhet, mert az áldozat pszichoszomatikus választ ad arra, ám ettől azt még komolyan veszik, ugyanis az abba vetett hit miatt az emberek képesek annyira erősen beleélni magukat annak a létezésébe, hogy az fizikai tünetekhez vezet.

Habár a mai modern világban már elvesztette a népszerűségét az átok, mégis még mindig több dokumentált eset bizonyítja, hogy a csontmutatás áldozatait az átokba vetett erős hitük vezette a halálba.

Az ausztrál futballozók átkozottak lettek, miután átkozódtak: A történet szerint az ausztrál labdarúgó-válogatott, az AKA egyszer azzal bízott meg egy boszorkányt, hogy átkozza meg az ellenfelet, a Rhodesia-t, de amikor a boszorkány ezért 1000 dolláros fizetséget kért, akkor a csapat nem fizetett neki.

A boszorkány bosszúból évekig tartó balszerencsével sújtotta a válogatottat, az átka pedig annyira erősen fogott, hogy voltak, akik már azt hitték, hogy nemcsak a csapatot, hanem az egész ausztrál focit elátkozták.

Végül John Safran nyomozni kezdett az ügyben, és kiderítettet, hogy az eredeti boszorkány már meghalt. Safran felkért egy másik boszorkányt, hogy törje meg az átkot. Miután ez megtörtént, az ausztrál válogatott bejutott és továbbjutott a 2006-os világbajnokságban.

Timur átka súlyosbíthatta a második világháborút: Az üzbegisztáni Gur-e Amir-ben temették el az 1300-as években élt török hódítót, Timurt, majd 1941-ben exhumálták. A maradványok mellett két metszetet találtak, amelyek közül az egyikre ezt írták: „Amikor visszatérek a halálból, akkor a világ megremeg!”

A másikra pedig ezt: „Aki feltárja a síromat, az felszabadítja a nálam is szörnyűbb betolakodót!”

Habár egyáltalán nem ritka, hogy a régi sírok feltárásakor abban átkokat találnak, amelyek valószínűleg a sírrablók elrettentését szolgálták, mégis furcsa egybeesés, hogy Timur exhumálása után két nappal Adolf Hitler elindította a Barbarossa hadműveletet, a Szovjetunió invázióját.

A török hódító maradványait egy évvel később, iszlám temetési szertartásnak megfelelően, újra eltemették. Kicsivel később n a Szovjetunióban zajló harcok, főleg a sztálingrádi, új irányt vett.

A Tichborne Dole átok megbünteti a fösvényeket: Egy ősi angol szokás a Tichborne Dole, ami előírta a Tichborne családnak, hogy minden évben nagy mennyiségű ételt adományozzanak a szegényeknek.

A legenda szerint Lady Mabella Tichborne találta ki a hagyományt, amihez hozzátartozik egy átok, amely szerint ha a család nem adományoz ételt, akkor a Tichborne család hét fia és hét lánya meg fog halni.

Az átok ellenére Tichborne-ék úgy döntöttek 1796-ban, hogy többé nem adományoznak ételt, mert szerintük az emberek „visszaéltek” azzal. Az átok azonban fogott, ugyanis 1803-ra a család hanyatlásnak indult.

A családfa egyik ágán hét testvér született, akik közül Sir Henry Tichborne-nak, hét lánya jött a világra. A testvérek közül többen meghaltak, ezért a család inkább folytatta az adományozást. Végül az utolsó életben maradt testvér, Sir Alfred továbbvitte a családnevet.

(Forrás: noiportal.hu)