Rengeteg infó az 5% ÁFA ügyében. Kattintson... Minden infó az új CSOK-ról és a jogszabályokról. Kattintson ...

Az első csók után 75 évvel házasodtak össze

Tetszik a cikk?

8 éves volt George Raynes és Carol Harris, amikor először összeért az ajkuk.
A romantikus regényekben olvashatunk olyan gyönyörű szerelmi történetet, amilyenről biztosra vesszük, hogy a valóságban nincs. Erre cáfol rá George Raynes és Carol Harris, akik 1936-ban, nyolc évesen, az első osztályban találkoztak, a kanadai New Brunswick tartományban található, Saint John település iskolájában.

A két diák élete úgy alakult, hogy három évvel később, nekik kellett a színpadra állniuk, hogy eljátsszák a Csipkerózsika két főszerepét. A fellépésre felkészítő tanár elmondta a kisfiúnak, hogy nem kell megcsókolnia a partnerét, ha nem akarja.

George azonban nem volt szégyenlős, és a színpadon hozzáérintette az ajkát Carol ajkához. Ezzel pedig elcsattant életük első csókja. Sajnos, a gyerekek hiába lettek barátok, el kellett válniuk, mert George és a családja 1948-ban Ontarióba költözött, majd idővel a férfi megnősült és családos ember lett.

Carol nem költözött el és Saint Johnban kezdett tanárként dolgozni, és randevúzni. A párkapcsolatai azonban sosem jutottak el a házasság szintjére. A barátai már elkönyvelték, hogy Carol örökre egyedül marad, de ő továbbra is reménykedett, hogy egyszer megtalálja az igazi.

A sok év alatt Carol és George nem felejtette el egymást. Olykor telefonon beszéltek, vagy együtt ebédeltek, ha a férfi a városba látogatott. A kapcsolatuk akkor változott meg, amikor George 61 éves felesége petefészekrákban meghalt.

A megöregedett, és özveggyé lett férfi még egyszer, utoljára, elutazott Saint Johnba, ahova Carol elkísérte, majd hónapokkal ezután George egy romantikus ontariói étterembe vitte a nőt, akinek elmondta, hogy mindig is jól érezték magukat együtt, és jó barátok voltak, úgyhogy miért ne élhetnék le együtt a hátralévő életüket?

Carol a lánykérés pillanatában úgy érezte, hogy végre visszatalált hozzá a hercege, és ez rendkívül jó érzéssel töltötte el. A pár 75 évvel az első csókjuk után, a Saint John baptista templomban házasodott össze.

(Forrás: Huffington Post)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*