Több, mint tízezer üzenetet kapott Kristen az elmúlt 40 évben Billtől.Bill Bresnan1974-et mutatott a naptár, amikor Bill Bresnan megismerte Kristent. A szerelmes férfi attól a pillanattól kezdve mindennap írt néhány szerelmes sort egy szalvétára, amit egy pohár kávé kíséretében, átadott a nőnek, akivel együtt vonatozott.

Ahogy telt az idő, úgy a kávés szalvétát felváltotta az éttermi szalvéta, majd a képeslapok, amiket Bill akkor küldözgetett naponta a párjának, amikor a tanári munkája miatt más városokba kellett utaznia.

Az elmúlt 40 évben egyetlen nap sem telt el úgy, hogy Kristen ne kapott volna szerelmes levelet, amit a nő dátumozott dobozokba gyűjt. A több, mint tízezer levél csak abban egyezik meg egymásban, hogy Bill mindegyik végére rajzolt egy végtelenség jelet, és odaírta, hogy „őrülten szeretlek drágám”.

Kristen elárulta, hogy nemcsak Bill ír neki levelet, hanem ő is küld naponta üzenetet a férjének, tehát havonta legalább 30 levelet váltanak. Olykor pedig összebújva olvasnak újra néhány szerelmes levelet.

A házaspárnak azonban nem ez az egyetlen romantikus szokása. Bill elmesélte, hogy minden este gyertyafényes vacsorát tartanak, a hálószobájukban nincs tévé, és lefekvéskor egy csók kíséretében, szerelmet vallanak egymásnak, reggel pedig így köszönnek egymásnak.

(Forrás: marmalade.hu)