Nehéz lezárni egy kapcsolatot, de ezekkel a szövegekkel csak még jobban rontunk az, amúgy sem könnyű, helyzeten.
Az egyik legrosszabb dolog, ami egy párkapcsolatban történhet az, ha az egyik fél úgy dönt, hogy köszöni szépen, neki ennyi elég is volt, úgyhogy véget vet a dolognak. Habár ez az igazság, mégse szeretjük ilyen nyersen kiadni az egykori kedvesünk útját, ezért mindig megpróbáljuk megmagyarázni, hogy miért is döntöttünk a szakítás mellett, s ebből lesznek az olyan mondatok, amik helyett jobb lett volna csendben maradni.

A legbénább szakítós mondatokról mind írhatnánk egy kisebb-nagyobb listát, ha pedig összehasonlítanánk azokat, akkor biztos, hogy a következő béna szövegek azoknak a legelején szerepelnének.

„Tartsunk szünetet”: Ezzel meg is nyertük a leggyávább duma első helyét! Ha ez elhagyja a szánkat, akkor a párunk azt fogja hinni, hogy még van remény kettőnk számára, pedig az igazság az, hogy csak féltünk kijelenteni, hogy ennyi volt.

Ennek a mondatnak csak akkor van értelme, ha valóban el akarunk gondolkodni a kapcsolaton, és azon, hogy hogyan lehet megjavítani azt. Ha viszont már új párt keresünk a bejelentett szünet alatt, akkor azzal csak azt érjük el, hogy még jobban összetörjük az egykori szerelmünk szívét, s ezt pedig nem akarjuk.

„Most nincs időm egy komoly kapcsolatra”: Ez se jobb szöveg, mint a szünetkérés! Elvégre arra bezzeg volt időnk, hogy randevúzzunk, találkozgassunk, és járjunk egy ideig a párunkkal, s különben is az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. A világban számtalan példa van arra, hogy az emberek képesek mindent otthagyni, hogy a szerelmükkel lehessenek, tehát ez a kifogás, csak gyáva szöveg.

„Jobbat érdemelsz nálam”: Ha ezt mondjuk az egykori szerelmünknek, akkor ne lepődjünk meg, ha azzal vág vissza, hogy ebben egyetért velünk. Ezzel a szöveggel tulajdonképpen meg akarjuk mondani a párunknak, hogy mit, és kit szeressen, erre pedig nincs szüksége, hiszen felnőtt ember, szabad akarattal. Másfelől azért elég őrült elképzelés, ha azt hisszük, hogy belelátunk a másik ember fejébe, érzéseibe, és megmondhatjuk, hogy mit érez.

„Az egész miattam van”: Persze, hogy miattunk tartunk ott ahol, elvégre mi adjuk ki a másik útját, mert elegünk lett belőle, vagy már nem szeretjük. Ám, ha ő az oka a szakításnak, akkor azt mondjuk meg, és ne akarjunk magunkból mártírt csinálni!

„Azért remélem, hogy barátok maradhatunk”: Ennél kínosabbat nem is mondhatnánk, hiszen arra kérjük egykori szerelmünket, hogy felejtse el, amit irántunk érez, és erőszakolja magára, hogy csak barátok vagyunk.

Ez biztos, hogy nem fog működni, elvégre az ember megválogatja, hogy ki az, akivel csak barátkozni akar, és ki az, akivel párkapcsolatot szeretne, s azzal sose lehetnek csak barátok, úgyhogy mi se várjuk ezt a volt kedvesünktől.

Előfordulhat, hogy a partnerünk azt mondja, hogy lehetünk barátok, ám akkor is maximum a haverság lehetősége áll fent, hiszen rengeteg tabutéma lesz köztünk, ami barátok között nincs. Például ne várjuk, hogy mesélni fog az új kapcsolatáról.

„Azt hiszem, nagyon rosszkor találkoztunk”: Ezek csak üres szavak. A szerelemben nem létezik olyan, hogy rossz idő. Az előfordulhat, hogy néhány szituáció megkeseríti közös életünk néhány napját, de azokat együtt legyőzzük, ha igazán szerelmesek vagyunk.

„Így lesz a legjobb mindkettőnknek”: Ez még talán igaz is lehetne, de nem a szakítás pillanatában, mert akkor csak nekünk lesz jó, a párunknak nem. Ő szenvedni fog, és próbál majd rájönni, hogy miért is szakítottunk. Idővel lehet rádöbben, hogy tényleg így volt a legjobb mindkettőnknek, de abban a pillanatban csak megbántjuk ezzel a mondattal.

Amennyiben szakítani akarunk, akkor próbáljunk meg valami eredeti szöveggel véget vetni a kapcsolatnak, és kerüljük a sablon szövegeket, amikről mi is érezzük, hogy kínosak. A legjobb az, ha nyugodtan elmagyarázzuk az igazi okokat, amiért a szakítás mellett döntöttünk, mert így lesz a legjobb nekünk is, és a párunknak is!

(Forrás: bien.hu)