Nem csak nekünk, gazdiknak, hanem a kedvenceinknek is van csillagjegye, ami alapján jobban megismerhetjük őket.
A különböző fajta háziállatoknak megvan a sajátos tulajdonságaik. Egyesek játékosak, míg mások lusták, vagy inkább felelősségteljesek, akik nem pazarolják az időt mókázásra, ám a tipikus tulajdonságok mellett, minden állat egyedi.

Vegyünk példának egy kaukázusi kutyát! Az egyik ismerősünknél ez a fajta eb vérbeli házőrző, aki nem engedi be az idegeneket, míg máshol olyan bamba jószág, hogy a házat is el lehetne vinni tőle. Ez a különbség részben a nevelés miatt, részben azért lehet, mert az állatoknak is van születésnapja, és így csillagjegye is, amely meghatározza a viselkedésüket.

Kos: Hihetetlenül energikus kedvenc, aki képtelen leállni, ezért egész nap mozognia kell, ami roppant fárasztó a számunkra, ám mivel annyira jóságos, és szerető állat, ezért nem fogjuk bánni, hogy sokat kell mozogni vele, ahogy azt se, ha rosszalkodott. Gondoskodjunk arról, hogy nagy tér álljon kedvencünk rendelkezésére, valamint sokat játszunk és sétáljunk vele!

Bika: Nagyon lusta állat, aki cseppet sincs oda a rohangálásért. Jobban szereti, ha reggeltől estig lustálkodhat, és ehet. Ám ez oda vezet, hogy könnyen kövér lesz. Nagyon szereti a simogatást, fésülgetést. Ha bika a kedvencünk, akkor biztosítsunk neki kényelmes fekhelyet, ahol nyugodtan pihenhet!

Ikrek: Rengeteg mondanivalója van, ezért állandóan jár a szája! Elengedhetetlen a számára a változatosság, ezért mindig máshova menjünk vele sétálni. Az ikrek kedvenc imád a gazdijával lenni, ahogy a játékért és az új trükkök tanulásáért is rajong. Nem meglepő, hogy idősebb korában is kölyöknek nézik, mert ő még akkor kis energiabomba. A mancsaira nagyon ügyeljünk, és tartsuk rendbe azokat!

Rák: Imádja az otthonát, és a családját, ezért nem rajong a sétáért. Olykor nincs jó kedve, úgyhogy azokon a napokon ne piszkáljuk. Ám, ha nekünk van rossz napunk, akkor biztos, hogy addig fog körülöttünk legyeskedni, amíg fel nem vidít. Adjunk meg neki mindent, amire szüksége lehet, és hagyjunk neki teret, hogy néha azt csinálhasson, amihez kedve szottyan.

Oroszlán: Egy cseppet lusta kedvenc. Elvárja, hogy állandóan ő legyen a figyelemközéppontjába, ezért mindig azt akarja, hogy vele foglalkozzunk. Ez egy kicsit fárasztó, ám kifizetődő, mert cserébe rajongásig szeretni fog. Az oroszlán állat kiválóan kijön más emberrel, és állattal.

Szűz: Rengeteg türelmet igénylő háziállat, mert nagyon válogatós, és az élete szabályokból és rendszerességből áll. Minden nap ugyanakkor adjunk neki valami egyszerű ételt. A szűz állat hajlamos a hipochondriára. Abban az esetben hangosan jelzi, hogy valami nincs rendben, de ne ijedjünk meg, mert ritka, hogy tényleg beteg. Tartsuk be a szabályokat, és a rendszert, hogy ne legyen probléma a szűz kedvenccel!

Mérleg: Imád kirándulni, és kimozdulni az otthonából. Ha csak a boltba megyünk el, ő akkor is jönni akar. Nagyon szereti a társasági életet is, ezért vigyük el olyan helyekre, ahol sok állattal találkozhat! Figyeljünk oda arra, hogy mindig tiszta és ápolt legyen!

Skorpió: Számára a legfontosabb, hogy szabadtere legyen. Mivel szereti a függetlenséget, ezért sokszor elcsavarog otthonról, de mindig visszatér, mert a hűsége és a szeretete megkérdőjelezhetetlen. A skorpió kedvenc rögtön megérzi, ha rossz a kedvünk, és olyankor nem mozdul mellőlünk!

Nyilas: A legvidámabb és legélénkebb házi kedvenc, ezért rengeteget kell vele foglalkozni, és hosszabb túrákat is szerveznünk kell vele. Imádja a társaságunkat, de szabadságra is szüksége van, ezért néha engedjük, hogy azt csinálja, amit akar, de ez ne legyen gyakori, mert, ha hanyagoljuk, akkor nem fogja magát a család részének érezni, és elszökik.

Bak: Nem szeret veszélyesen játszani, és kalandokra se vágyik. Ő hasznos tagja akar lenni a családnak, ezért sokat dolgozik, úgyhogy benne megtaláljuk az igazi házőrzőt. Hihetetlenül gyorsan tanul, ezért nem lesz vele nehéz dolgunk. Mivel kötelességtudó jószág, ezért a szeretgetést nem igényli, azt viszont igen, hogy szép tiszta legyen, ahogy az egy felelősségteljes állathoz illik.

Vízöntő: Találkozásunk első pillanatában még nagyon félénknek tűnhet, ám gyorsan megtalálja a maga helyét, ahol kibontakozhat. Imádja a szabadságot, ezért ne korlátozzuk abban! Szeret más emberek és állatok között lenni, ám azért nem rajong, ha folyton megérintjük.

Halak: Azt hihetjük, hogy lusta, pedig valójában remekül elszórakozik magában. Ő nem igényli a sétát, és a játékokat, mert a nyugodt életet kedveli. Szeret az árnyékunkká válni, és csendben követ minket, bárhova is megyünk. Mivel nagyon tud szeretni, ezért ne hagyjuk szegényt magára, mert attól kikészül!

(Forrás: neon.hu)