Nincs szükség nagy dolgokra ahhoz, hogy egy szerelem örökké tartson.
Irigykedve, vagy értetlenül figyeljük, hogy egy-egy ismerősünk milyen boldog már évek óta a párjával, amikor mi örülünk, ha sikerül egy rövidebb kapcsolatot összehoznunk, aminek nem lesz szakítás a vége néhány hónapon belül.

Ilyen esetben sokszor kérdezzük az ismerősünket arról, hogy mégis mi a titka, majd meglepődve hallgatjuk, hogy semmi ördöngösségre nincs szó, mert elég csak néhány apróság, hogy egy kapcsolat hosszútávra szóljon.

Fontos, hogy ne feküdjünk le úgy aludni, hogy haragszunk egymásra! Egy komoly veszekedés után nehéz kibékülni, de meg kell tanulnunk, hogy megbeszéljük a problémákat, és megbocsássunk egymásnak!

Figyeljünk oda egymásra, mert az egyik legnagyobb veszélye a hosszú kapcsolatnak, hogy egy idő után már megszokjuk, hogy ott van a másik. Fordítsunk időt arra, hogy minden nap beszélgessünk egymással, és vegyük észre, ha valami bántja egyikünket, valamint éreztessük, hogy mindent elmondhatunk egymásnak!

Az őszinteség minden emberi kapcsolat alapja! Akkor se rejtsük véka alá a gondolatainkat, ha azok nem fognak tetszeni, és veszekedés lesz a dolog vége. Nem szabad a szőnyeg alá söpörni a problémákat, és a konfliktusokat sem jó ötlet kerülni, mert később hatalmas veszekedés lesz abból, amit most egy kis vitatkozással el tudnánk intézni.

Ne engedjük, hogy megszűnjön a szenvedély! Ha már elég régóta együtt vagyunk, akkor előfordulhat, hogy csökken az egymás iránti vágy. Figyeljünk arra, hogy időről, időre el tudjuk csábítani egymást, és tudjunk meglepetést okozni! A szexuális életünk se legyen mindig ugyanaz, hanem próbáljunk ki újdonságokat!

Ne nőjünk össze! Mindenkinek szüksége van egy kis egyedüllétre, magányra. Ez a párkapcsolatokra is igaz. Nem kell folyton együtt lennünk, hanem töltsünk némi időt egymástól külön is!

Nem csak az őszinteség, hanem a bizalom is alap dolog egy kapcsolatban, különben nem fog működni a dolog. Amennyiben megrendül a bizalom, akkor könnyen eljuthatunk a veszekedésekhez. Ha úgy érezzük, hogy nincs bizalom közöttünk, akkor biztonságba se fogjuk magunkat érezni, ezért hamar véget fogunk vetni a kapcsolatnak.

Ne sajnáljuk egymástól az időt! Ma mindenki rohan. A hétköznapok másról sem szólnak, csak a munkáról, az elintézendő feladatokról, ezért a pároknak alig marad ideje egymásra, ez pedig gyorsan elvezet a szakításhoz! Hogy velünk ez ne forduljon elő, mindig keressünk egy-egy délutánt, vagy estét, amit együtt töltünk. Ezekre az alkalmakra szervezzünk különböző programokat!

Most már mi is láthatjuk, hogy egy jól működő párkapcsolathoz nincs szükség nagy dolgokra, csak néhány apróságra.

(Forrás: femcafe.hu)