A gyorsan elkészíthető finomság íze leginkább a túrógombócéra hasonlít.
Gyerek és felnőtt számára is isteni étel a grízegér, aminek az íze leginkább a túrógombócéra hasonlít, pedig nem is kell hozzá túrót adnunk. A grízegér voltaképpen a sűrűbbre főzött tejbegríz egy kreatív változata.

Hozzávalók:

4,5 dl tej
4 evőkanál búzadara
2 evőkanál cukor
a forgatáshoz: zsemlemorzsa

Az öntethez: tejföl, amihez ízlés szerinti mennyiségű porcukrot keverünk.

Elkészítés:

Legelőször főzzünk tejbegrízt, amihez forraljuk fel a tejet, majd tegyünk bele búzadarát. Ezt követően kis lángon, folyamatos kevergetés mellett, pár perc alatt főzzük sűrűre, majd a végén adagoljuk hozzá a cukrot.

Következő lépésként vegyünk elő egy nagyobb tányért, vagy tálat, és azt öblítsük ki vízzel. Ezután öntsük bele az elkészült tejbegrízt. Amíg arra várunk, hogy a tejbegríz kihűljön, addig vegyünk elő egy teflon serpenyőt, amibe tegyünk egy csepp olajat, majd pirítsunk meg egy kevés zsemlemorzsát. Ebbe fogjuk beleforgatni a kis egérkéket.

Ezt követően szükségünk lesz egy nagykanálra, amit vizezzünk be egy kicsit, majd a kihűlt és kissé megdermedt tejbegrízből szaggassuk ki a kis egérhez (nudlihoz) hasonló formákat, és forgassuk meg azokat a pirított zsemlemorzsában. Végezetül porcukros tejföllel tálaljuk a finom édességet.

Jó étvágyat!