Ezek a legjobb napindító fogások.

Világszerte kiemelt figyelmet kap a reggeli, ami van, ahol könnyű, friss falatokból áll, míg máshol laktató fogásokkal töltik meg az emberek a gyomrukat.

Japán: A japán reggeli akár ebédnek vagy kiadós vacsorának is elmenne. Náluk a reggeli része a lazac, a makréla, a miso leves, a pácolt zöldségek és a rizs, valamint a tamagojaki, ami egy kissé édes omlett, amit téglalap alakú serpenyőben készítenek el.

Izland: Az izlandiak az egészséges reggeli hívei, amit a lysivel kezdenek. A tőkehalolaj remek omega-3 zsírforrás. Szintén a nap első étkezésén fogyasztanak egy tál hafragrauturt, azaz házi granolát, amihez diót, mazsolát, cukrot és joghurt állagú krémsajtot kevernek.

Törökország: Nincs török reggeli simit vagy a pide nélkül. Emellett fetát, vagy más friss, sós sajtot, olajbogyót, halvát, mézet és konzerveket fogyasztanak a törökök a nap első étkezésére. A tojásokat általában fokhagymával, pirospaprikával, köménnyel és fűszeres szárított marhahúsból készült kolbásszal készítik el reggelire.

Brazília: A brazil reggeli a bolo de fuba, ami egy kukoricakenyérre hasonlító sütemény. Szintén népszerű reggeli a pao de queijo, azaz a puffasztott sült sajtgolyók.

Svájc: A svájciak általában ragaszkodnak a gyorsan elkészíthető, tartalmas reggelikhez a hétköznapokban. Leginkább a granolaszerű birchermüeslt fogyasztják, amihez olajos magvakat, gyümölcsöt és sűrű joghurtot kevernek. Hétvégén általában rösztit, azaz krumplis palacsintát esznek, hozzá sajtot és felvágottat fogyasztanak, de a zopf nevű kalácsot is szeretik lekvárral, vajjal vagy mézzel.

Németország: A kolbász és a virsli elmaradhatatlan része a németek reggelijének. Emellett felvágottak, sajtok, kenyerek, perec, gyümölcs, lágy tojás és házi lekvár is kerül a reggeliző asztalra.

Marokkó: A mentatea és a búzadarakenyér biztos, hogy nem marad ki a marokkói reggeliből. A baghrirre vajat és mézet kennek, míg a harchát sós reggeliként sajttal, édesként lekvárral fogyasztják.

Oroszország: Az oroszok reggelire fogyasztják a vörös vagy fekete kaviárt, amit a palacsintára hasonlító blininek mellé esznek. A hétköznapokban rozskenyeret esznek a blininek helyett, és mellé erős fekete teát isznak.

Argentína: Az argentinok fánkot és péksüteményeket fogyasztanak reggelire. A kedvencük a medialunes, ami egy kifli alakú, briósra hasonlító étel, de a churros is népszerű csokoládémártással vagy vaníliapudinggal kísérve. Az édes reggeli mellé erős kávét vagy erős fekete teát isznak.

Ausztrália: Habár az ausztrál reggelik változatosak, abban egyformák, hogy az alapjuk az avokádós pirítós, tetején tojással. A pirítós teljes kiőrlésű gabonából készült kenyérből készítik, a tojást pedig buggyantva részesítik előnyben. A reggeli mellé gyakran fogyasztanak fermentált zöldségeket, valamint olajos magvakat és bogyós gyümölcsöket tartalmazó rizspudingot.

(Forrás: roadster.hu)