Híres ételek, amelyeknek eredetét sokan rosszul ismerik.
Előfordul, hogy néhány közismert fogásról teljesen rosszul tudjuk, hogy honnan származik, ki találta fel. Ilyen például a sült krumpli, amiről gyakran azt állítják, hogy francia köret, pedig valójában a belgák találták fel.
De nem ez az egyetlen hétköznapi étel, amiről téves információink vannak.
Cézár-saláta: Az olasz származású Caesar Cardini alkotta meg. Cardini Mexikóban és az Egyesült Államokban üzemeltettette az éttermeit. A férfi lánya, Rosa elmesélte, hogy az apja 1924. július 4-én találta ki a salátát, mert a tijuanai éttermükben szinte mindent megettek a szesztilalom kötöttségeitől mentes vendégek a Függetlenségi Napjának alkalmából.
Cardini kénytelen volt azt felszolgálni, ami még maradt a konyhában. A férfi beletette egy tálba a római salátát, kenyérkockát, olívaolajat, Worchester-szószt, fokhagymát, tojást, egy kevés citromlét és a mustárt. Ennek a tetejére parmezánforgácsot szórt, majd felszolgálta az ételt, amit napjainkban Cézár-salátaként találunk meg a bisztrók, éttermek menüjében.
Wellington-bélszín: Rengeteg elméletet költöttek a tésztában sült bélszínhez. Ezek közül az egyik az, hogy az ételnek semmi köze Wellington herceghez, mert valójában Új-Zéland Wellington városában született az étel.
A legérdekesebb történet az, amely szerint a Wellington-bélszín nagyjából 200 éve, a napóleoni háborúk után jött létre. Ebben az időben Európa minden országa tiszteletét tette a Bécsi kongresszuson, aminek a célja az volt, hogy rendezzék Európát a harcok után.
A delegációk esténként nagy partikat rendeztek, természetesen azért, hogy túllicitálják egymást. A kor legnagyobb politikusainak sztárszakácsai mindent bevetettek annak érdekében, hogy ők készítsék a legkülönlegesebb ételkölteményeket. Ennek a versenynek hála született meg a Metternich-hátszín, majd Wellington herceg szakácsának mára halhatatlanná vált étele, a Wellington-bélszín.
Gulyásleves: Minden magyar ismeri az fogást, amivel kapcsolatban gyakran úgy okoskodunk, hogy ugyanolyan elv szerint született, mint a halászlé, amit a halászok készítettek maguknak, tehát a gulyáslevessel a gulyások alkották. Valójában a marhagulyás nem tipikus pusztai étel, hanem olyan városi fogás, ami a XIX. század első felében terjedt el.
Palócleves: Nem a Palócföld lakóinak ősi étele, ugyanis ennél sokkal érdekesebb módon született az étel. A magyar gasztronómia híres alakja, Gundel János vendéglős 1871-ben vette meg a Virágbokor nevű vendéglőt, ahol olyan hírességek jártak, mint Liszt Ferenc és Tisza István.
A palóclevest Mikszáth Kálmán kedvéért találta fel Gundel, akit arra kért az irodalom híres képviselője, hogy készítsen neki egy olyan levest, amilyet még soha sehol nem evett. A vendéglős teljesítette a kérést.
Hamburger: Ha most valaki rávágja, hogy ez egy eredeti amerikai ételt, akkor az illető téved, mert valójában már az ősi egyiptomiak is ismerték a fasírtszerű húspogácsákat. Az igazi hamburger megjelenésére azonban a XIX. századig várni kellett.
Ebben az időben az Európából Amerikába érkező német migránsok, akik a hamburgi kikötőből indultak útnak, nagyon szerették a jól tárolható, sózott, néha füstölt marhahúst, amit két kenyér közé helyezve ettek meg.
Az első amerikai hamburger címét többen magukénak érezék. Az egyik legvalószínűbb jelölt a „Hamburger Charlie” néven közismertté vált Charlie Nagreen, aki 1885-ben, 15 évesen kezdett két kenyér közé helyezett kerek alakú húspogácsát árulni a Wisconsin állambeli Seymourban.
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Legutóbbi hozzászólások