Szelíd és jól ápolt rágcsálók között fogyaszthatjuk el a kávénkat, és a süteményünket London új kávézójában.Képzeljük el, hogy úgy döntünk, nincs kedvünk otthon meginni a feketénket, hanem inkább beülnénk egy kávézóba. Felhívjuk a legjobb barátunkat, esetleg megkérdezzük a párunkat, rokonunkat, hogy nincs-e kedve velünk tartani.

Amikor aztán egyedül, vagy többedmagunkkal, belépünk a vendéglátóhelyre, és leülünk egy asztalhoz, akkor leadjuk a rendelésünket, majd a fogyasztás közben az asztalon a kezünkhöz sétál egy patkány.

A legtöbben ezen a ponton vagy sikítva menekülnénk, vagy dühösen hívnánk az üzletvezetőt, esetleg azonnal riadóztatnánk az ÁNTSZ-t, és bezáratnánk a helyet. A patkányok jelenléte azonban már nem utal mindenhol a higiéniai hiányosságaira.

Londonban ugyanis egy olyan kávézó nyílt, ahol nem kutyák, vagy macskák jöhetnek be, hanem szelíd, jól ápolt patkányok rohangálnak körülöttünk. Ez azért is érdekes, mert a brit főváros az a hely, ahol a helyiek aranyszabálya az, hogy két méternél közelebb nem mennek a rágcsálóhoz.

Ebben az új kávézóban a kínálat sem a megszokott. Cappuccino helyett például rattuccinót (rat=patkány) rendelhetünk, és emellé ehetünk carrat cake-et, azaz répatortát (carrot cake). A kávézóban szaladgáló patkányok miatt nem kell aggódnunk, mert azokat folyamatos állattartók felügyelik.

A hely szóvivője elmondta, hogy tudják, hogy a legtöbben piszkos, nem higiénikus, betegségeket terjesztő állatnak tartja a patkányokat, de náluk nem azok rohangálnak. A kávézó rágcsálói olyanfajták, amelyek szelídek, és jól ápoltak.

(Forrás: neon.hu)