Nők esetében a súlyok emelgetése csökkenti a cukorbetegség kialakulásának esélyét.
Rég tudjuk, hogy mozogni kell, mert a kanapén ülés csak a betegségek melegágya! Elég napi 20-30 perc sportolás, és máris sokat teszünk az egészünkért, ráadásul mi választhatjuk ki, hogy melyik mozgásforma a leginkább kedvünkre való.

Habár a nők nem rajonganak a súlyzózásért, mégis egy tanulmány szerint megéri emelgetniük a súlyzókat, mert az kiváló fegyver a diabétesz ellen, hisz ennél a mozgásformánál a szervezetünk vasat termel, ami csökkenti a cukorbetegség kialakulásának esélyét.

Ez abból a tanulmányból derült ki, amelyben 8 éven keresztül, 100 ezer amerikai nővér egészségi állapotát vizsgálták a kutatók. Ennek a vizsgálatnak az eredménye az lett, hogy a súlyok emelgetése, a fekvőtámaszozás, és a hasonló gyakorlatok, amelyek edzésben tartják az izmokat, ahhoz vezetnek, hogy a cukorbetegség kockázata csökken.

A szakemberek már korábban is tanácsolták a felnőtteknek, hogy egy héten kétszer végezzenek olyan mozgást, ami a szívet és a tüdőt dolgoztatja. A tanulmány azt is kimutatta, hogy azok a nők, akik hetente legalább 150 percet az aerob edzésnek szenteltek, és minimum egy órán keresztül izomerősítő gyakorlatokat is végeztek, azoknál csökkent a leginkább a diabétesz kockázata.

A szakértőket nem lepte meg az eredmény, mert régóta tudják, hogy az aerob mozgás, mint a kocogás, gyors gyaloglás, és az úszás, segít megelőzni a 2-es típusú diabéteszt. A vizsgálat azonban rámutatott, hogy a súlyzózás további védelmet nyújt.

A Harvard Medical School kutatói rámutattak, hogy a tanulmány csak a nővérek állapotát vizsgálta, és arra hagyatkozott, hogy ők mit mondtak, tehát az messze nem tökéletes. A szakértők hozzátették, hogy az viszont tény, hogy korábban hasonló eredmény született abban a vizsgálatban, amit férfiakon végeztek. A jelek szerint, tehát a nagyobb izomtömeg védelmet nyújt a cukorbetegség ellen.

A cukorbetegség akkor alakul ki, amikor az inzulin-termelő sejtek a szervezetben nem képesek megfelelő mennyiségű inzulint termelni, vagy pedig a termelt inzulin nem működik megfelelően.

Az inzulinra azért van szüksége a szervezetünknek, mert az felel azért, hogy a test hasznosítsa a cukrot, mint energiát, és minden felesleget a májban és az izmokban tároljon. Azt, hogy mekkora esélyünk van a diabéteszre, azt a génjeink, és az életmódunk határozzák meg.

Túlsúly esetén megnövekszik a cukorbetegség esélye. Ha fogyni kezdünk, akkor minden kilogramm elveszítésével, 15 százalékkal csökken a betegség kialakulásának a kockázata. A 2-es diabétesz esélyét a fogyással tudjuk a legjobban lecsökkenteni.

Ha tehát szeretnénk elkerülni a cukorbetegséget, akkor tartsuk fenn az egészséges testsúlyunkat! Ehhez csak kiegyensúlyozott étrendre és rendszeres mozgásra van szükségünk. Az pedig, hogy melyik tanulmány szerint milyen mozgásforma ajánlott, ne befolyásoljon minket, hanem olyasmit sportoljunk, ami kedvünkre való!

(Forrás: napidoktor.hu)