Angela Crickmore 31 kilótól szabadult meg, ám az új, egészséges életmódjára ráment a házassága.Angela CrickmoreIskolás éveiben még vékony volt Angela Crickmore, de a most 36 éves nő, a húszas éveiben hízásnak indult, mert egyre kevesebbet mozgott, munka után pedig csak főzött és leült a tévé elé.

A Londonban élő nőt gyakran kérlelték a barátai, hogy fogyjon le. Ennek hatására egy ideig a gyomorszűkítő műtét lehetőségén is elgondolkodott, de mivel sosem érezte rosszul magát a bőrében, ezért nem tudta rávenni magát az életmódja megváltoztatásra.

Crickmore úgy érezte szépnek magát, ahogy volt, ráadásul a férje is gyönyörűnek nevezte, de a családja és a barátai állandó nyaggatása miatt visszahúzódó lett. Végül akkor határozta el, hogy leadja a súlyfelesleget, amikor meglátta, hogy az egyik barátnője milyen szépen lefogyott.

Crickmore először az interneten keresett fogyókúrás módszereket, de végül úgy döntött, hogy három óránként, keveset fog enni. Először szkeptikus volt, mert nehezen tudta elképzelni, hogy attól fog fogyni, hogy többet eszik, mint korábban.

A kilók azonban kezdtek eltűnni, ettől pedig a sporthoz is megjött a kedve. A nő fogott egy pár futócipőt, majd a férje autóval elvitte a parkba, ahol egyedül gyalogolt, mert a férje inkább az autóban várt. Crickmore nyolc hónappal később beiratkozott egy edzőterembe.

A 31 kilót leadó Crickmore a konyhában is változtatott, ugyanis próbált minél egészségesebb ételeket főzni, ám ez nem tetszett a férjének és a fiának, akik a testmozgásban sem támogatták.

A nő közölte a férjével és a fiával, hogy mostantól gondoskodjanak magukról, ha enni akarnak. Ez egyfajta önvédelmi mechanizmus volt Crickmore részéről, hiszen nem akarta, hogy az addigi munkája kárba vesszen.

Az asszony élvezte, hogy újra aktívabban él, túrázni akart, utazni, új emberekkel akart megismerkedni, a tévére pedig egyáltalán nem volt kíváncsi. Mindez tovább mélyítette a szakadékot Crickmore és a férje között.

A házaspár mást tartott fontosnak az életben, különböző hobbit találtak, a közös pontok pedig elvesztek, tehát be kellett látniuk, hogy kilenc év házasság után, el kell válniuk. Habár ez egy nagyon nehéz döntés volt, Crickmore mégsem bánja, hogy teljesen felborította a korábbi életét, és azzá vált, aki most. A nő megszerette a testépítést, sporttáplálkozásból szerzett diplomát, és edzőnek készül.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)