Nincs egyértelmű válasz a régi kérdésre.eatloseMindenkivel előfordult már az élete során legalább egyszer, hogy lefekvéshez készülődött, de a gyomra jelzett, hogy az alvás előtt jobb lenne, ha még egy-két falatot bekapna. Ebben a helyzetben sokan tanácstalanok vagyunk, hiszen az egyik helyről azt hallottuk, hogy a lefekvés előtti evés hizlal, míg máshol ezt megcáfolták.

Stephanie Clarke táplálkozástudós szerint nincs egyértelmű válasz arra, hogy az alvás előtti falatozás súlygyarapodáshoz vezet-e, mert ennek a hatásai attól függnek, hogy milyen szokásaink vannak.

Sokan azt hiszik, hogy a fogyás szempontjából jó, ha egész este éhezik a szervezet, mégis az igazság az, hogy attól még senki sem hízott meg, hogy lefekvés előtt evett, mert a súlygyarapodásnak a napi kalóriabevitelhez van köze. Ha ezt nem növeljük túl magasra, akkor nem lesz rajtunk súlyfelesleg.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy lefekvés előtt bármit felfalhatunk, hiszen az éjszakai habzsolás során elfogyasztott ételeket nem emészti meg a szervezet, ez pedig alvászavarhoz, rossz közérzethez vezethet.

Az sem megoldás, ha korgó gyomorral fekszünk le, vagy az esti evés után érzett bűntudat miatt nem reggelizünk, mert ezekkel tönkretesszük az emésztést. A legjobb megoldás tehát az, ha megtaláljuk az arany középutat.

Amennyiben azt vesszük észre, hogy étkezés után két órával éhesek vagyunk, akkor egy kicsit együnk többet. Ügyeljünk arra, hogy a szervezetünk elég fehérjét, zsírt, szénhidrátot és zöldséget kapjon, mert így elegendő energiánk lesz. A napunkat úgy is alakíthatjuk, hogy lefekvés előtt bekapunk egy-két könnyű falatot, hogy ne korgó gyomorral ébredjünk.

(Forrás: femcafe.hu)