Az étkezési szokásainknak semmi köze az igazi igényeinkhez, szükségleteinkhez.eatingtrvelA gasztropszichológiai labor az a hely, ahol semmivé foszlik a racionálisan gondolkodó ember képe, ugyanis az elmúlt évek vizsgálatai kiderítették, hogy az étkezési szokásainknak semmi köze a valódi igényekhez, szükségletekhez, hanem inkább attól függnek, hogy milyenek az aktuális körülményeink, érzelmeink.

Jól tudjuk, hogy társaságban hajlamosak vagyunk többet enni, ahogy abban az esetben is, ha több fogás közül válogathatunk, vagy a tévé előtt ülünk, nagyobb tányérba szedünk. Ehhez az eredményhez tette hozzá az új vizsgálat azt, hogy el kell dobnunk a kanalat, ha fogyni akarunk.

Erre akkor jöttek rá az amerikai kutatók, amikor egy vizsgálatsorozatban az alanyoknak villával vagy kanállal kellett enniük egy falatnyi ételt. Ebből kiderült, hogy teljesen másképpen állunk hozzá az evéshez, ha ezt vagy azt az evőeszközt használjuk hozzá.

A kutatási eredmény szerint azok, akik kanállal ettek, alacsonyabb energiatartalmúnak és jobbnak ítélték az ételt, amiből többet ettek, mint azok, akik villával eshettek neki ugyanennek a fogásnak.

Ennek oka, hogy a kanál miatt kisebbnek látszik az adag. Mostantól tehát, ha kevesebbet akarunk enni, akkor jobb lesz, ha villát veszünk elő, legalábbis minden olyan étel esetében, ami nem leves.

(Forrás: divany.hu)