A 35 éves nő megfogadta, hogy a 40. születésnapja előtt karcsú lesz, mint egy modell.
Mindenki elképedt Emma Sealey hatalmas fogyását látva. A most 35 éves nő elmondta, hogy akkor határozott a fogyás mellett, amikor már nem tudott közlekedni a házban, és a vőlegénye autójába se tudott beülni a túlsúlya miatt.

Sealey évek óta nem állt rá a mérlegre, de amikor rádöbbent, hogy hány kilót nyom, akkor teljesen elborzadt, és elhatározta, hogy ledobja a felesleget. A nő nem kért az orvosi beavatkozásból, mert úgy érezte, hogy ez az ő problémája, tehát neki is kell megoldania.

Sealey azt is elárulta, hogy akkor kezdett el hízni, amikor elvesztette egy közeli barátját. Előfordult, hogy az iskolából haza sem akart menni, mert nem érezte jól magát otthon, és csak akkor volt boldog, amikor csokit, vagy rágcsálnivalót evett, ám az evéstől kapott jókedv hamar elmúlt.

A nő lassan hízni kezdett, amitől szenvedett, és szégyellte magát. A helyzete 2010 szeptemberére vált a legrosszabbá, hiszen szörnyen elhízottnak számított, és az egészségi állapota is romlásnak indult.

Sealey bevallotta, hogy tulajdonképpen csodálkozik azon, hogy nem került kerekesszékbe, hiszen nem tudott úgy felmenni a lépcsőn, hogy ne kapkodott volna levegő után. A nő végül összeszedte magát, és lecserélte a kolbászt, chipset, csokoládét halra, gyümölcsre, és más egészséges ételekre, valamint elkezdett rendszeresen kocogni és kerékpározni.

A kitartásának csodás eredménye lett, ugyanis mára 127 kilótól szabadult meg. Sealey, aki a 40. születésnapja előtt le akart fogyni, most már sokkal magabiztosabb. Imád sétálgatni, a kirakatokban nézegetni magát, és a párkapcsolata is sokkal jobb, hiszen a nő barátja, Brian, nagyon csinosnak találja a barátnőjét.

(Forrás: neon.hu)