Újabb fotó készült a lényről, ami megfejtheti a legendát.hódA misztikus történetek megosztják az embereket, mert élnek kötöttünk olyanok, akik maximálisan elhiszik a legendákat, mások hinni szeretnének, mert sokkal érdekesebb lenne a világ, ha létezne a természetfeletti világ, de szép számmal akadnak olyanok is, akik szerint az összes történet hazugság, és mindenre van tudományos magyarázat.

Az utolsó kategória a buligyilkos, hiszen sok legendáról kiderült, hogy csak egy ismeretlen betegség, vagy ritka állat játszotta a legenda főszerepét. A legújabb hírek szerint ez történt a Loch Ness-i szörny esetében is.

A skót tó mélyén élő teremtményről korábban is készültek képek, de azok közül sokról kiderült, hogy hamisak. Most Dr. Jonathan Wills készített egy fotót. A skót férfi a Bressay-szigetek közelében hajókázott, amikor meglátott valamit a vízben, amit lencsevégre kapott.

A fényképen egy olyan élőlény látható, amelynek púpos a háta, farka van és a feje dinoszaurusz-szerű. Mindez arra utal, hogy a szörnyet sikerült lefotózni, hiszen a két lény között csak az a különbség, hogy ez kisebb.

Ennek oka az, hogy a most lefotózott szörny valójában a helyiek egyik kedvenc nőstényhódja, Dratsie. Ebből máris az következik, hogy valószínűleg a Loch Nessben élő szörny is csak egy nagyobb testű hód.

Dr. Wills elmondta, hogy 24 éve tanulmányozza a tavakat. Ennyi idő alatt pedig sok hóddal találkozott, akik közül sok a Loch Nessben él, ám szörnyet még egyszer sem látott. Malcolm Robinson, a legenda egyik kutatója elismerte, hogy több fotóról kiderült, hogy nem a szörnyet ábrázolja, hanem hódot, vagy fókát, ám ő még mindig hisz a Loch Ness-i szörny létezésében.

(Forrás: marmalade.hu)