A varázstükör bűbájjal elküldhetjük a tükörképünket annak az álmába, aki közel áll a szívünkhöz.magicA régi hiedelem szerint a tükör egy mágikus tárgy, mert a lelkünk egy darabkáját tükrözi vissza. A következő bűbáj ezt a babonát veszi alapul, ugyanis a szertartással elküldhetjük a tükörképünket azzal a céllal, hogy jelenjen meg annak a szeretett személynek az álmában, akinek a gondolatait szeretnénk magunkra irányítani.

A lelkünk egy darabját elküldhetjük a távol lévő kedvesünk vigasztalására, vagy belopózhatunk az álmába, hogy az ott kapott válaszokból kiderítsük, hogy mennyire komolyak a szándékai velünk. A bűbáj elvégzése előtt fontos megjegyeznünk, hogy lezárt kapcsolat esetén tilos alkalmazni a varázslatot!

Kellékek:

– Jázmin illatú füstölőrúd,
– Fehér vagy ezüst gyertya,
– Tükör – egész alakos vagy kisebb, fekete szövettel letakarva,
– Nagy tál víz.

A varázslat menete:

A legjobb, ha hétfőre időzítjük a bűbájt, de a hét bármelyik napja jó, viszont fontos, hogy legyen telihold! Első lépésként gyújtsuk meg a füstölőt, a gyertyát, és szavaljuk el a következőt:

„Telihold erejét szólítom,
Nap visszfényét az éj egén
Erősítse bűbájomat, vigye arcom mását
És a sötétben gyújtsa fel kedvesem álmát!”

Vegyük le a leplet a tükörről, és jól jegyezzük meg a tükörképünket! Ez után hintsünk némi vizet a tükörképre, miközben mondjuk a következőt:

„Megnevezlek (használjunk egy tetszőleges nevet, de ne a sajátunkat)”

Most emeljük fel a karjainkat, majd a saját tükörképünkhöz szólva jelentsük ki, hogy:

„(Név) egy Hold idejére adok neked életet,
Hogy menj el (itt mondd a kedvesed nevét)-hez az álmaiba,
Hogy azok rólam szóljanak,
Legyen így!”

Végezetül takarjuk le a tükröt, fújjuk el a gyertyát, és várjuk a fejleményeket!

(Forrás: noiportal.hu)