Időzzünk el a három alkotásnál, ha belső szervi és mozgásszervi betegségben szenvedünk!esztergommA XIX. század második felében kilenc szobor díszítette az esztergomi templomot. A Szent Istvánt, Szent Lászlót, a négy evangélistát és a három angyalt jelképező alkotásokat, Marco Casagrande, velencei szobrászművész készítette el, és Kopácsy József hercegprímás idején helyezték el őket.

Sajnos, néhány évtized múlva kiderült, hogy a szobrokat olyan rossz minőségű kőből készítették, hogy azok nem tudtak ellenállni az időjárás körülményeinek, amik hatására kisebb-nagyobb kődarabok zuhantak le a 60 méteres magasságból.

A szobrokat eltávolították, és a három legrosszabb állapotban lévőt a bazilika kincstárában található mintaterembe vitték, majd beépítették a prímási palota kőkerítésébe. A kalandos XX. század után újra előkerültek a kőfejek, és az ezredforduló tájékán egy legenda szövődött köréjük.

Ez a történet úgy szól, hogy a kőfejek a három evangélistát jelképezik, és olyan gyógyító erővel rendelkeznek, hogy képesek enyhíteni a belső szervi és mozgásszervi betegségeken. Az embereknek több se kellett, máris megrohamozták a kőfejeket, amik előtt szép kis sor alakult ki.

esztergomA kőfejek azonban nem segítenek akárhogyan, ugyanis a gyógyítás csak akkor sikerülhet, ha az első fejnél tíz, a második előtt öt, a harmadik mellett pedig nyolc percig tartózkodik a beteg. Ha ezt a szertartást többször megismétlik, akkor az enyhülés is gyorsabban eljön.

Érdemes leülni a fal előtti padok egyikére, és ott időzni egy kicsit, mert így is feltöltődhetünk jótékony energiával. A kőfejek gyógyító hatására nincs tudományos magyarázat, de az elég bizonyosság, hogy a zarándokok virágokkal és mécsesekkel köszönik meg a segítséget.

(Forrás: noiportal.hu)