Mára már annyi masszázs technika közül választhatunk, hogy a bőség zavara miatt nem tudjuk melyiket válasszuk. Nézzük meg, hogy melyikkel milyen hatást érhetünk el, így könnyebb a választás.
Először is, két nagy irányzat van a keleti és a nyugati masszázs technika.
Tulajdonképpen az összes technika gyógyhatással van szervezetünkre, hiszen a az olajok  krémek, és a gyengéd simító mozdulatok testi és lelki ellazulást hoznak nekünk.
A nyugati technika egészen az ókorra vezethető vissza, a sportolók lazítására alkalmazták a gyúrást az ókori rómaiak, és görögök is.
Hippokratész is utalt a fürdőkben alkalmazott masszázs fogásokról a jegyzeteiben, később ezekre az alapokra épültek fel a masszázs fogásai.

A  nyugati technika alapja a Svéd-masszázs, aminek az alapfogásai a simítás, gyúrás, dörzsölés.
Jó hatással van a közérzetre, de gyógyhatása is van.
Enyhítő hatással van  a reumás panaszokra, a sérülések után keletkezett mozgásszervi gondokra, a migrénre, fejfájásra, alvászavarokra, és a stresszre.
A testtartásra is jó hatással van, és oldja a csigolyák (nyaki-, hát-, ágyéki) melletti izmok merevségét.
A Svéd-masszázsra épül, a sportmasszázs, a frissítőmasszázs, és a relaxmasszázs is, de lényegében nincsenek nagy eltérések.

A Nyirokmasszázst, az eldugult nyirokrendszer kezelésére szolgál.
A szövetekben az anyagcsere folyamatok termékeit a nyirokfolyadék szállítja el, és ha nem működik rendesen akadályok miatt, akkor a szövetekben folyadék szaporodik fel. Nyirokmasszázzsal ezeket az akadályokat lehet megszüntetni, elindul a nyirokkeringés, és eltűnik a duzzanat.
A masszázs körkörös, finom és húzó mozdulatokból áll, ami csökkenti a lábdagadást, visszér problémákat, és nagyon eredményes a cellulitisz elleni harcban is.

A kötőszövetek rögzítik belső szerveinket, összekapcsolják csontjainkat, biztosítják a has, a fenék és a comb feszességét. A Kötőszöveti masszázs javítja a kötőszövetek tápanyagellátását, segít a bőr alatt található duzzanatok, mélyedések, cellulitis eltüntetésében, de nagyon hatásos a visszérbetegségek, vérellátási problémák esetében is, de nőgyógyászati problémák, emésztőrendszeri-, szív, és érrendszeri, légúti panaszok esetén is.

A keleti masszázs technikák, a kínai orvoslásra az akupunktúrára épülnek, a meridiánrendszer pontjait stimulálva, kimozdító technikával oldják fel az energia blokkokat.
A kínai orvoslás szerint, akkor lehet egészséges a test, ha nincsenek blokkolva az energia áramlások, hanem szabadon áramlanak.

A feszített tempó, a stressz felborítják az egyensúlyt a szervezetben, a masszázs helyreállítja.
A Siacu-masszázs a kínai akupresszúrára épülő masszázs technika japán változata.
A masszázs ujjnyomással történik, ezzel nyitják meg az utat a blokkolt energiák áramlásának.
A Thai-masszázs a stressz miatt megrekedt energiát oldja, erősíti az immunrendszert, fokozza a vér- és a nyirokkeringést, enyhülnek az ízületi fájdalmak, gerincbántalmak.

A masszőr a tenyerét, az ujját, a térdét, a talpát és a könyökét használja, a páciens ruhában van.
A Kínai masszázsban a meridiánrendszer pontjait stimulálják, és az ott kifejtett nyomás oldja az akadályokat, egyensúlyba hozza az energia áramlását.
Nagyon jó fájdalomcsillapító, stresszoldó, és jó hatással van a levertségre, fáradtságra is.
Az Ayurvédikus masszázst tisztító hatása miatt alkalmaznak, ezért sűrű, méregtelenítő olajokat használnak, vagy a vaj fehérjementesített változatát.
A Mauri masszázst energetizáló hatása miatt kedvelik, a masszőr az alkarjával, lágy, simító mozdulatokkal éri el a teljes feltöltődést.