Depressziós tüneteket és gyorsabb kognitív hanyatlást okoz, ha nem ülünk volán mögé.junge frau gaehnt im autoGyakran feltesszük a kérdést, hogy vajon biztonságos-e, hogy az idősebb korosztály is vezethet, hiszen egy bizonyos kor felett romlanak a kognitív és a fizikai funkciók, ám most kiderült, hogy az autóvezetés jót tesz az egészségnek, emberi kapcsolatoknak.

A vezetés egy komoly kihívás, emiatt sokan úgy döntenek, hogy nem ülnek volán mögé, pedig a Columbia Egyetem kutató szerint ezzel duplájára nőhet a depresszió tünetek kialakulásának valószínűleg, illetve gyorsabban jelentkezik a kognitív hanyatlás.

A kutatásban a szakemberek 55 évnél idősebb emberek egészségügyi adatait vetették össze. Ebből kiderült, hogy a fizikai és mentális következményeken kívül, azoknak a felére csökkent az emberi kapcsolatainak száma, akik felhagytak a vezetéssel. Az is kiderült, hogy többen költöztek öregek otthonába azok közül, akik nem rendelkeztek jogosítvánnyal, az egészségügyi hatások pedig a nőknél érvényesültek jobban.

A tanulmány egyik szerzője, dr. Thelma Mielenz elmondta, hogy idősebb korban, amikor az emberek felhagynak a vezetéssel, gyakran az otthonunkban, a ház körül tevékenykednek, aminek nincs olyan fizikai hatása, mint a korábban végzett munkának, emiatt fontos, hogy előre megtervezzük, hogy hogyan maradunk mobilok, miképpen ápoljuk az emberi kapcsolatainkat, ha már nem vezetünk.

(Forrás: divany.hu)