A nem megfelelő technika a baktériumok melegágya.fogselyemMinden ötödik ember fogselyemmel tisztítja a fogait, derült ki egy kutatásból, ami arra is rávilágított, hogy az emberek nagy része rossz technikát használ, ami nagy baj. Robin Seymour fogorvos elmondta, hogy a nem megfelelően használt módszer miatt a baktériumokat és egyes plakkokat a fogínybe tolnak az emberek, ez pedig fájdalomhoz, betegségekhez vezet.

A fogselymet mégsem kell eldobni, mert az segít abban, hogy az ételmaradékot, plakkot olyan helyről is eltávolítsuk, ahol fogkefével nem érjük el. Ehhez azonban ismerni kell a helyes technikát.

A fogorvos szerint főleg a száj hátsó részében kell jól alkalmazni a fogselymet, amihez megfelelő kézügyesség szükséges, ám az emberek nagy részénél ez hiányzik. Akadnak például olyanok, akik fűrészelő mozdulattal próbálkoznak, ami az íny irritációjához vezet.

Abban egyelőre nincs egyetértés, hogy milyen gyakran kellene fogselymet használni, de léteznek alternatív megoldások a fogközek tisztítására. Ilyen például az elektromos fogkefe mellé használt fogköztisztító kefe, illetve az alkoholmentes szájvíz.

A fertőtlenítő víz is jó megoldás, de ennek a helyes használatát is meg kell tanulni. Az egyik legfontosabb dolog például az, hogy a nyelvvel be kell nyomni a fogak közé. Az is lényeges, hogy legyen benne fluorid, mert a segít megelőzni a fogszuvasodást.

(Forrás: divany.hu)