Megduplázódik az Alzheimer-kór, és más memóriazavarok kialakulásának valószínűsége, ha az idősek nem jutnak elég D-vitaminhoz.Alzheimer1658, 65 év feletti alany vett részt abban a kutatásban, amely arra a kérdésre kereste a választ, hogy a D-vitamin hiány hatására nagyobb esélye van-e a demencia, Alzheimer-kór kialakulásának.

A résztvevők nem voltak demensek, mert az adatokat eredetileg egy másik felméréshez gyűjtötték össze. A kutatók először vérmintát vettek, majd azokban megvizsgálták az alanyok D-vitamin szintjét, végül 5-6 évig követték őket.

Az esztendők alatt 171 embernél alakult ki demencia, míg 102 Alzheimer-kóros lett. A kutatók az eredményből azt a következtetést vonták le, hogy azoknál, akiknek a szervezetében kevés volt a D-vitamin, 53 illetve 70 százalékkal nagyobb a demencia, illetve Alzheimer-kór kialakulásának az esélye.

A súlyos D-vitamin hiány pedig 125, illetve 120 százalékos növekedéssel jár. Az összefüggés akkor is megmaradt, amikor a kutatók figyelembe vették az olyan eredményt befolyásoló tényezőket, mint a dohányzás, alkoholfogyasztás.

David J. Llewellyn, a kutatás vezető szerzője elmondta, hogy az eredmény azért meglepő, mert nem hitték volna, hogy a D-vitamin hiánynak ilyen nagy hatása lenne, ezért további kutatásokra van szükség, mert a kutatók ki akarják deríteni, hogy a D-vitamin pótlása megelőzi-e a demenciát, vagy ront a betegek állapotán.

(Forrás: hazipatika.com)