Férfiak, nők és párok beszéltek az ágyazási szokásaikról.bedAz Ergoflex nevű matracforgalmazó- és gyártó cég megbízásából készült az a brit felmérés, amiben több ezer nő, férfi és pár vallott az ágyazási szokásairól. A faggatás teljesen anonim volt, ezért minden alany teljes őszinteséggel beszélhetett a kínos témáról.

A kutatás eredményéből az derült ki, hogy azok, akik évente csak négyszer mosnak ágyneműt, 71 százalékban férfiak voltak. Közülük 55 százalék 18 és 24 év közötti férfi volt. A szingli nők nagy része két és fél hetente cseréli a paplanját, míg a párok kéthetente.

A felmérés arra is kitért, hogy az alanyoknak hány szett ágyneműje van. Ennek az eredménye szerint a férfiaknak egy, a nőknek legalább három.

A nem túl szép brit eredményt azzal kommentálta az Ergoflex igazgatója, hogy a takaró- és párnahuzat, valamint lepedő rendszeres cseréje azért nagyon fontos, mert egyrészről porosodik és koszolódik a szövet, másrészről elhalt hámsejtek tízezrei kerülhetnek rá, amiben nem túl egészséges a hosszasabb forgolódás.

(Forrás: neon.hu)