Már régóta kering a hír, miszerint a hazánkban kapható minden 10 szén-monoxid-érzékelő típusból 9 rosszul működik. Mivel a szén-monoxid-mérgezés halálos kimenetelű is lehet, kijelenthető, hogy a forgalomban kapható életmentő készülékek 90%-a életveszélyes.

A témában a Fogyasztóvédelem és a Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika épületgépészeti szaklap – némi átfedéssel – 2-2 vizsgálatot végzett.

A fogyasztóvédelmi felügyelőség az összes vizsgált termék forgalmazását megtiltotta, mivel „az érzékelők egyike sem jelezte a meghatározott szén-monoxid-koncentrációt a megadott időn belül”.

Komoly gond, hogy a termékek fotóit és neveit összesítve egy média sem publikálta, így nincs egy lista a hibásan működő készülékekről.

Mivel a készülékek zöme a mai napig elérhető a boltokban, a vásárló, tudtán kívül, könnyedén lehet életveszélyes riasztóberendezés tulajdonosa. Ezt orvosolandó, mi most összesítve, névvel, képpel közreadjuk a jó és a nem működő CO-érzékelők listáját.

Figyelem!

Kiemelten fontos, hogy megnézzük a képeket (a név változhat, de a termék ugyanaz marad!), vásárláskor figyelmesen járjunk el, valamint ellenőrizzük a már megvásárolt, otthoni készülékünk típusát.

A lista ide kattintva tekinthető meg