Egy kutatás szerint, ha sokáig fennmaradunk éjszaka, akkor később meggazdagszunk.wake uplateA Madridi Egyetem kutatói meglepő felismerést tettek, miután megvizsgáltak ezer fiatal egyetemistát. A felmérésből ugyanis az derült ki, hogy azok, akik sokáig ébren vannak, később jobb eséllyel szereznek jól fizető állást.

A kutatók tesztje két részből állt. Az elsőben azokat a jegyeket vizsgálták meg, amelyeket az egyetemista hallgatók a legfontosabb tantárgyaikból szereztek. A második részben induktív okfejtésen alapuló intelligenciateszteken vettek részt az alanyok.

A jegyek vizsgálatából az derült ki, hogy azok teljesítettek jobban, akik korán lefeküdtek aludni, de ennek oka valószínűleg az volt, hogy az oktatás a korán kelőknek kedvez. Az induktív intelligenciateszten azonban már azok teljesítettek jobban, akik hajnalig ébren voltak.

A tudósok azért jutottak arra a következtetésre, hogy a baglyoknak van nagyobb esélye a jól fizető állások megcsípésére, mert a következtetési módszerhez kreativitásra, egyedi gondolkodásmódra, flexibilitásra, magas intelligenciára, és a koncepcionális gondolkodás készségére van szükség, ahogy azokhoz a munkákhoz is, amikkel nagyot lehet kaszálni.

Ezek után nem meglepő, hogy Barack Obama, Charles Darwin, Keith Richards és Elvis Presley is a virrasztók közzé tartózik. Amennyiben mi már kora este kidőlünk, akkor ne essünk kétségbe, hiszen például Napóleon. George W. Bush és Thomas Edison is korán fekvő volt, mégis sokra vitték.

(Forrás: neon.hu)