Egy autó ütötte el Alex Kerr-t, akinek a frontoldali felső fogsora kiesett a baleset következtében
Szépség szempontjából igazán önbecsülés romboló, ha kiesik egy-egy fogunk, ám az felér egy katasztrófával, ha több fogunk hullik ki, ráadásul elől. A 20 éves Alex Kerr sajnos átélte, hogy milyen nyomasztó, ha az ember nem tud gondtalanul mosolyogni.
A brit lány biciklivel közlekedett, amikor megtörtént a baj, és elütötte egy autó még tavaly novemberben. A baleset következtében Alex frontoldali felső fogsora kiesett. A kórházba került csinos lány számára a sérüléseinél sokkal jobban fájt az, amikor a társadalombiztosító várólistára tette, ami azt jelentette, hogy a lánynak hónapokig kellett várnia a műfogakra.
Alexet ez annyira letörte, hogy szinte ki sem mozdult a lakásból, amibe nem sokkal a baleset előtt költözött a barátjával, és a mosolygásról is leszokott. A lánynak azonban mégsem kellett sokáig várnia, mert a története eljutott dr. Wynand de Jeger fülébe.
A jószívű fogorvos úgy döntött, hogy ingyen elkészíti Alex műfogait, amik egyébként 12 ezer fontba (több mint 4,6 millió forintba) kerültek volna. A lány nagyon megörült az ajánlatnak, amit elfogadott.
A beavatkozás óta Alex újra magabiztosan mosolyoghat, hiszen a műfogai teljesen olyanok, mint az igaziak. A lány nagyon hálás a fogorvosnak, akinek nem győz hálálkodni a jószívűségéért. Alex családja pedig még szinte fel sem tudta fogni, hogy a lány újra a régi.
(Forrás: webbulvar.hu)
Legutóbbi hozzászólások