Talley mama pénteken ünnepli a 115. születésnapját, aminek apropóján elmondta a bölcsességeit.
Teljesen egészséges Jeralean Talley, aki jelenleg az USA legidősebb, és, a 116 éves Misai Okawa után, a világ második legidősebb embere. Talley mama 1899. május 30-án született. Fiatalkorában egy farmon élt, ahol földimogyoró- és gyapotszedőként dolgozott, majd 1936-ban hozzáment Alfredhoz, akivel 52 évig voltak házasok, majd a férfi meghalt.
A jelenleg Michiganben élő néni, pénteken fogja megünnepelni a 115. születésnapját. Ennek a szép kornak az apropóján, amit remélhetőleg mi is megélünk, Talley mama elárult néhány bölcsességet, amik egyszerűek, tehát könnyen megfogadhatjuk őket.
Viselkedés: „Tégy úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy mások veled tegyenek, és ne bánj másokkal úgy, ahogy nem szeretnéd, hogy veled bánjanak” – vallja Talley mama.
Humor: Mindig, minden helyzetben őrizzük meg a humorérzékünket. A néni például életében egyszer ült volán mögé, mert rossz vége lett az autóvezetésre tett kísérletének, ám ő erről mégis vidáman mesél.
Mozgás: Nagyon fontos a fizikai aktivitás. Talley mama 104 évesen még bowlingozott. Az éves pecatúrájáról pedig semmi pénzért nem mondana le.
Kényeztetés: Sose féljünk attól, hogy egy kicsit kényeztessük magunkat! A szülinapos például imádja a csokoládét és a sertéshúsból készült ételeket, tehát nem kell önsanyargató étrend ahhoz, hogy sokáig éljünk.
Hit: Legyen bármi is a vallási meggyőződésünk, a lényeg az, hogy legyen erős a hitünk! Talley mama úgy véli, hogy mindenki az Úr kezében van.
Emberek: Nagyon fontos, hogy mindig körülvegyenek minket a szeretteink! A néni több mint 50 évet töltött a férjével, aki sajnos már elhunyt. Talley mama most a déd- és ükunokáival él, és imád a gyerekekkel játszani.
Alázat: Mindig viselkedjünk bölcsen, és alázatosan! Talley mama nem titkolja, hogy kevés iskolát végzett el, ám ennek ellenére mindig arra törekszik, hogy azt a kevés tudást, amit megszerzett, bölcsen használja.
Az élethez nem kellenek nagy szavak, és túlzó bölcsességek. Néhány egyszerű érték is elég ahhoz, hogy hosszú, és boldog életünk legyen.
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Legutóbbi hozzászólások