A túlgondoskodás ellen szólalt fel Bunmi Laditan.Bunmi LaditanNéhány évtizeddel ezelőtt semmi baj nem volt azzal, ha a gyerekek nem tömték magukba a különböző vitaminkészítményeket, ételkiegészítőket, és attól függetlenül is vágott az eszük, mint a borotva, hogy nem kaptak halolajat.

2016-ban azonban valami nagyon elromlott, mert a modern szülők lassan mindent adnak a csemetéjüknek, amiről azt hiszik, hogy szüksége van a gyerek immunrendszerének, ráadásul nem bánják, ha ezért több ezer forintnak megfelelő összeget kell kifizetniük.

Egy kanadai-amerikai anyukának ebből lett elege. Bunmi Laditan, aki a „ A totyogók igazi seggfejek, de ez nem a te hibád” című könyvet írta, a Facebookon fogalmazta meg, hogy mennyire elege van abból, hogy 2016-ban a gyerekek túlóvása és az egészségmánia a divat.

Íme a poszt:

„Rettenetes modern szülőnek lenni. Legszívesebben feláldoznám a bal térdkalácsomat azért, hogy a hetvenes vagy nyolcvanas években lehessek anyuka, mert akkor már azért jó anyának számítottál, ha bagózás közben lehúztad a kocsi ablakát.

Engem nem erre találtak ki. Tudod, hogy mivel töltöttem a reggelemet? VITAMINOK UTÁN KUTATTAM! 45 percig hasonlítottam össze a gyermekvitaminokat, elolvastam az internetes értékeléseket, a tudományos háttereket, a gyújtóhangú blogposztokat.

Csak két jó melltartóm van, de kész vagyok 100 dollárt (körülbelül 28 ezer forint) kiadni a vitaminokra, probiotikumra (ez olyan, mintha szépen csomagolt kokain lenne, nincs íze, de a gyerek meghal, ha nem adod neki) és ételkiegészítőkre.

Tudod, hogy milyen vitamint szedtem gyerekkoromban? SEMMILYET! A NAPFÉNY VOLT AZ EGYETLEN VITAMINOM. Az anyukám ritkán, legfeljebb évente egyszer vett valamilyen gyerekvitamint, amit néhány napig szedtünk, de aztán megint nem foglalkozott az egészségünkkel.

Az egyik ismerősöm korábban azt mondta, hogy a gyerekeimnek halolajra lenne szüksége. Ez 60 dollár (16 500 forint). Gyerekkoromban akkor kerültem a legközelebb a halolajhoz, amikor rántva megettük azt a halat, amit a halász kifogott.

Egyszer egy különleges alkalommal kaptam halrudacskát. Úgy látom, hogy az agynak nagy szüksége van a halolajra, de szerintem az agy ugyanolyan öntisztító, mint a vagina. Nem kell speciális szappan hozzá.

Egy ideig ott vásárolom a gyerekem vitaminjait, ahol a hosszabbítót és a borhűtőt, de hallottam, hogy a Verdák gumicukor cukrozott szemét, amitől leprás, figyelemhiányos, hiperaktivitás-zavaros lesz a gyerek, úgyhogy váltanom kell.

Nagyon irritál, hogy semmi sem megy egyszerűen, ha modern szülő szeretnél lenni. Láttam, ahogy más szülők rám néznek a parkban, amikor dobozos gyümölcslevet adok a gyerekemnek. Ez nem Red Bull vagy margarita koktél, úgyhogy nyugalom! Igen Jackie, ez neked szólt.

Amikor gyerek voltam, akkor a Tampicón éltünk, ami a szegény ember narancsleve. Gallonjával árulták, és némi segéllyel sűrűsítették. Három színben vehettük meg: kormány-sajt narancs, hamarosan-elkezdem-árulni-a-vérplazmámat piros és a nem-kellett-volna-gyereket-vállalnom-ki-kellett-volna-húznom kék. A szüleim ételjeggyel vásárolták meg a gyümölcsmentes leveket, és kiválóan vagyok, a mentális problémáim ellenére.

Nem vagyok hajlandó a villanyszámla árát vitaminokra költeni 2016-ban, mert szerintem ugyanúgy szereted a gyerekeidet, ha nem figyelsz oda minden pillanatban az egészségükre, nem dobsz ki egy kisebb vagyont a színezékmentes fogkrémre, aminek bodza- és előjog íze van.

Ha keresnél, akkor itt leszek a gépem előtt, keserű könnyeket hullajtva, mert ftalátmentes habfürdőt keresek. Azt sem tudom, hogy mi jelent a ftalát.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)