Ne engedjük, hogy mély nyomot hagyjon bennünk az éjszaki lidércnyomás!
Halálra rémülve küzdünk az életünkért, menekülünk valaki elől, lezuhanunk, vagy éppen átéljük, hogy egy olyan ember halt meg, akit nagyon szerettünk. Mindegy, hogy mi a rémálom tartalma, az biztos, hogy az alvással töltött óráink alatt szenvedni fogunk, majd felébredve az egész napunkat beárnyékolja az esti álom.

Legyünk fiatalok, öregek, nők, vagy férfiak, a rémálmok nem fognak megkegyelmezni, mert mindenkit megtalálnak, és akár vissza is térhet egy-egy „esti mozi”.
De miért is léteznek ezek az álmok, amikor az alvásnak pihentetőnek kellene lennie?

Az álmodásról tudnunk kell, hogy az alatt olyan eseményeket dolgozunk fel, amelyeket napközben nem tudtunk, mert vagy nem volt rá ideje az agyunknak, vagy olyan súlyos esemény volt, amivel hirtelen nem tudtunk megbirkózni.

Némely kutatás eredménye szerint az ilyen álmok az elmúlt két nap eseményeiből keletkeznek, olyan módon, hogy az agyunk megpróbálja azokat összeegyeztetni a múltbeli tapasztalatainkkal, hitvilágunkkal, fantáziánkkal, és azzal, hogy hol helyezkedünk el a világban.

Ebből jöhetnek létre a rémálmok, amik valójában figyelmeztetések, hogy valami nincs a helyén. Lehet az egy információ, vagy egy tapasztalat, amit nem tud értékelni az agyunk. Emiatt egy lehetséges döntési helyzetben, szituációban nem tudjuk úgy felhasználni, mint egy tapasztalatot, információt.

Az agyunk idegenként fogja értékelni az információ, és megpróbálja semlegesíteni azt. Mivel ez egy nagyon bonyolult folyamat, ezért lesz belőle rémálom, ami nagyon fontos, főleg, ha visszatérő jelenség.

Az ismétlődő rémálmok olyan problémát takarnak, amelyek folyamatosan jelen van az életünkben. Lehet ez életviteli, gondolkozásbeli, vagy akár világnézeti probléma, tehát ezzel kezdenünk kell valamit.

Ez viszont nem megy egyik napról a másikra, mert az álom sokszor nem mutatja meg nekünk, hogy kivel, mivel van problémánk. Ilyenek azok a rémálmok, amelyben folyamatosan üldöznek, vagy zuhanunk.

A rémálmokat nem szabad a szőnyeg alá söpörnünk, hanem meg kell oldanunk azokat! Ezt azzal kezdjük, hogy végiggondoljuk az elmúlt 48 óránkat. Ha ez alapján nem tudjuk megfejteni a visszatérő álmunkat, akkor kérjük orvos segítségét!

A visszatérő rémálmok azért is veszélyesek, mert miattuk nem tudjuk kipihenni magunkat. A fáradtság miatt pedig nem tudunk jól teljesíteni, rendesen koncentrálni, és jobban ki vagyunk téve a balesetveszélynek.

Ha gyors segítséget akarunk kapni, akkor kérjük meg az orvost, hogy írjon fel nyugtatószert, de emellett mindenképpen keressünk fel egy szakembert!

Mint már említve volt, a rémálmok nem válogatnak ember és ember között, tehát a gyerekeket is megtalálják. Ezzel addig nincs is baj, amíg nem lesz rendszeres. Ha a kicsit visszatérő rémálom gyötri, akkor oda kell figyelni, mert az lehet az alvászavar egyik tünete. A gyerekeknek pedig fontos a megfelelő alvás ahhoz, hogy rendesen fejlődjön.

A kisebbek rémálmait okozhatják az óvodai, iskolai mobbing, a napi ritmus hiánya, az ételallergia, vagy a túlzott fáradtság, ami nem elsősorban fizikai kimerültséget jelent. Ha azt vesszük észre, hogy a gyerek folyton rosszat álmodik, akkor vigyük orvoshoz.

Amennyiben szeretnénk orvos nélkül változtatni az álmainkon, akkor tanuljuk meg, hogy hogyan irányíthatjuk tudatosan azokat! Ez azt jelenti, hogy álmunkban tisztában vagyunk vele, hogy csak álmodunk, ezzel esélyünk nyílik arra, hogy befolyásoljuk az eseményeket.

A tudatos álmodást először reggel próbáljuk ki, amikor még félálomban vagyunk. Ellazult állapotban ábrándozzunk egy kicsit, és hagyjuk, hogy visszaaludjunk. Ha eleget próbálkoztunk, akkor az ábrándok beépülnek az álomba.
Ha nem megy egyedül megtanulnunk a technikát, akkor kérjük egy szakember segítségét. A tudatos álmodás technikáját akkor is érdemes megtanulnunk, ha nincsenek rémálmaink!

(Forrás: bien.hu)