Nagyon veszélyes a folyamatos ülés, ha mellette nem mozgunk.sitA szakemberek már korábban bebizonyították, hogy a betegségek melegágya, ha egész nap ülőmunkát végzünk, ezért nagyon fontos, hogy bizonyos időközönként felálljunk, és rendszeresen mozogjunk!

Egy új kutatás azt is kiderítette, hogy az ülőmunka elsősorban a nőkre jelenti a legnagyobb veszélyt, mert esetükben rák és ciszta is kialakulhat. A svéd kutatásban 25 és 64 év közötti nők vettek részt.

Az alanyokat három csoportba osztották a kutatók. Az egyik csoport az ülőmunkát végzők és nem sportolók, a másik az ülőmunkát végzők, de mellette rendszeresen sportolók, a harmadik pedig az aktív mozgást igénylő munkát végzők és rendszeresen sportolók voltak.

A vizsgálat eredményét összegezve, a tudósok elmondták, hogy két és félszer annyi nőt diagnosztizálnak rákkal vagy cisztával azok közül, akik az ülőmunka mellett nem mozognak, mint azok között, akik odafigyelnek arra, hogy aktív életet éljenek.

Ha tehát szeretnénk elkerülni a súlyos betegségeket, akkor mindenképpen kezdjünk el aktívabb életmódot folytatni!

(Forrás: fullank.com)