Sok mítosz született a teliholdról, például a vérfarkasok, a hirtelen őrület és megmagyarázhatatlan rohamok kapcsolódnak hozzá. Egy új kutatás szerint, egy hatásra otthonunkban is számíthatunk: rosszabbul alszunk, amikor a Hold teljes pompájában látható.

A tanulmány szerint, az emberi testben nemcsak a nap emelkedése majd elbújása szabályozza a cirkadián ritmust (azaz a napi biológiai óránkat), hanem a hold fázisai is. A Current Biology folyóirat július 25-i online kiadásában megjelent írásban azt is leírták, hogy a svájci kutatók ötletet egy bárban töltött éjszaka után egy ital mellett „álmodták meg”.

insomnia-pms-400x400„Sokan panaszkodnak, hogy rosszul alszanak teliholdkor. Ezek anekdotáknak tűnnek, de sok különböző embertől hallani a „mondta Silvia Frey, a Bazeli Egyetem neurobiológusa.”Szóval, ott ültünk egy teliholdas éjszakán, egyszerűen csak erről beszélgetünk, és úgy gondoltam, talán visszamehetnénk és rendelkezésre álló adatainkat és a dátumokat a teliholdhoz igazítsuk. Az egész csak egyszerűen szimpla kíváncsiságnak indult.”

A négy nappal a telihold előtt és után, a tanulmány résztvevői jelentős csökkenést figyelték meg az alvás minőségében. Átlagosan mintegy 20 perccel kevesebbet aludtak azokon az éjszakákon A mélyalvásban töltött idő mintegy harmadára csökkent. Valamint kevesebb volt melatonin hormon mennyisége, ami az emberek álmosságát okozza sötétedés után.

Processed with MaxIm DL„Jelentős mennyiségű kutatást végeztek az emberek cirkadián ritmusát vizsgálva. A fény és a sötétség ciklusát figyelték, hogy hogyan befolyásolja mindez a melatonin termelést és a teljes test órát,” Ez a tanulmány nagyon szokatlan. Úgy néz ki, hogy az embereknek létezik circalunar ciklusa.”Ez az első tanulmány, ami létrehozza ezt a periodicitás egészséges felnőttekben is.

Azonban több kutatásra van szükség, hogy ezt a megállapítást szilárd alapokra tegyük, mert nagyon is lehetséges, hogy több ehhez hasonló eredmény befolyásolhatja alvás kezelést a jövőben” tette hozzá Shelby Harris a new yorki Montefiore Medical Center Viselkedési Alvás Orvostudomány Program igazgatója.