Nem Greta Thunberg az egyetlen, aki szeretné megmenteni a Földet.Az utóbbi időben szinte nap nem telik el úgy, hogy legalább egy cikk, hír ne jelenjen meg a 16 éves Greta Thunbergről, aki elszántan dolgozik a Föld egészséges jövőjéért. A fiatal klímaaktivista már olyan magaslatokba jutott, hogy a világvezetők hallgatják meg az ENSZ csúcstalálkozóján, a tevékenységért pedig alternatív Nobel-díjjal tüntették ki.

Ugyanakkor tévedés lenne azt feltételezni, hogy Thunberg az egyetlen fiatal, aki komolyan veszi a bolygó megmentését, ugyanis esetében is csak arról van szó, hogy ő nagyobb médiavisszhangot kap, mint a korosztálya más tagjai, akik ugyanúgy küzdenek azért, hogy a jövőben is legyen hol élniük.

Darby Freeman, modell és fotós egy posztban hívta fel a figyelmet három olyan klímaaktivistára, akik bár fiatalok, mégis már most sokat tettek a klímaváltozás elleni harcban, éppen ezért őket sem kellene kihagyni az éghajlat-tárgyalásokból.

Freeman bejegyzést eddig 70 ezren kedvelték és 19 ezren osztották meg. A modell és fotós az alábbi fiatal klímaaktivistákat emelte ki:

Autumn Peltier: A 2004-ben született Autumn Peltier két indián őslakos csoport, az Anishinaabe-kwe és a Wikwemikong nemzetség tagja, valamint a tiszta víz ügyének nemzetközileg elismert hangja. A „vízharcos” néven is emlegetett Peltier 2018-ban, 13 éves korában, a vízvédelem kérdésével fordult a világvezetőkhöz az ENSZ-közgyűlésen.

Xiye Bastida: Testközelből tapasztalta meg az éghajlatváltozás következményeit xiye bastida, akinek szülővárosában, a Mexikóvároshoz közeli San Pedro Tultepec-ben először szárazság majd a heves esőzések okoztak komoly károkat.

Bastida és családja négy évvel ezelőtt költözött New Yorkba, ahol szemtanúja lehetett a Sandy-hurrikán pusztításának. A természeti csapás után Bastida gyűjtésbe kezdett, hogy ezzel segítsen az embereknek, akikkel együtt szeretné megállítani a közelgő katasztrófát. A fiatal aktivista felszólalt a New York-i klímatüntetéseken.

Mari Copeny: A flint kisasszony néven is ismert, 12 éves aktivista, Mari Copeny a Michiganban található flint településeken élő gyerekek mellett áll ki. Copeny 8 éves korában vízkrízis alakult ki a városukban, ezért a kislány a testvéreivel azt kérte az emberektől, hogy ne nyissák meg a vizet.

A nehéz időszak után Copeny elhatározta, hogy segíteni fog a közösségnek és harcolni fog a flintben élő gyerekek jövőjéért.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)