Nyilvános megszégyenítés, kivégzés vagy kínzással felérő börtönbüntetést kaptak a bűnösök a középkorban.várbörtönA középkorban élt emberek még nem értelmezték úgy a világot és a társadalmi viszonyokat, mint mi a XXI. században, ráadásul ők sokkal jobban ki voltak szolgáltatva a természetnek, a halál látványa pedig mindennapos volt a számukra.

A kivégzések számukra látványosság volt, a hatóságok pedig az elrettentés eszközét látták a nyilvános kivégzésben. A halálos ítéletek végrehajtásának dátumát előre kihirdették, általában ünnepnapokat választva, hogy minél többen nézhessék meg a bűnös halálát. Az elítéltek gyakran úgy készültek a kivégzésükre, mint életük nagy pillanatára.

A büntetések tekintetében is különbözött az akkori helyzet a maitól, mert a középkorban az volt a cél, hogy a bűnöző a korábbi életéhez képest hátrányos helyzetbe kerüljön. Ha például egy középkori embert egy mai börtönbe zárnának, akkor valószínűleg megköszönné, hiszen ehetne, ihatna, mosakodhatna és még zsebpénzt is kapna. A középkorban vagyonbüntetést csak a gazdagabbakra róttak ki, mert a nincstelenek nem tudtak volna fizetni.

A földönfutók büntetése a megszégyenítés, kalodába zárás, pellengérhez kötözés, a csonkítás, a közösségből való kizárás (ez akkoriban szinte halálos büntetést jelentett), börtön vagy a dologházba zárás lehetett.

A középkori Európában szinte minden város főterén állt egy bitófa és pellengér, de a városfalakra, várfalakra, katedrálisok tornyára akasztott ketrecekben haldokló bűnösök látványa is sűrűn előfordult.

A pellengér és a kaloda a megszégyenítés eszközei voltak, ugyanis az emberek nyugodtan gúnyolhatták, ürülékkel, rohadt gyümölccsel és kövekkel dobálhatták az elítéltet. Pellengérre akkor ítélték a középkori embert, ha kisebb értéket lopott, paráználkodott, istentelenül beszélt vagy hamisan vádaskodott.

Ha középkori kastélyokban nézelődsz, akkor ott is találkozhatsz tömlöccel, ugyanis ez, valamint carcer, elmaradhatatlan épülete volt a kolostoroknak. Anno ezekbe zárták az engedetlen, parázna vagy csavargó szerzeteseket és apácákat.

A középkorban a szegény családokban azokat a gyerekeket, akiket nem tudtak eltartani, kolostorba küldték, tehát nem csoda, hogy a szerzetesi életet nem önként vállaló fiatalok lázadtak, nem tartották be a kolostor fegyelmét.

Emiatt hamar megteltek a kolostori fogdák. A nem viselkedő szerzeteseket először elkülönítették, nem vehettek részt a közös tevékenységekben. Ha ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy javuljon a magatartásuk, akkor jól megbotozták, megbilincselték, hogy megnehezítsék a szökési kísérletét, majd egy sötét, ablaktalan, föld alatti cellába zárták őket.

A kolostorokban az is gyakori büntetés volt a kiközösített szerzetes munkabüntetése, amit a ergastulumban, a kolostor területén lévő dologházban kellett letöltenie A ferences rendszabályzat szerint ez még nehezebb volt, mint az egyszerű elzárás, és azokat küldték a dologházba, akik szökni akartak.

Függetlenül attól, hogy ki tartotta fenn, a középkori börtönök rettenetesek voltak. Ezeken a helyeken általában azokat tartották fogva, akik az ítéletükre vártak, vagy tortúrával próbálták vallomásra bírni őket.

Később akadtak olyan bűnözők is, akiket életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, ám ez felért egy élve eltemetéssel, hiszen a középkorban mindent megtettek azért, hogy a fogoly kínzásként élje meg a rabságát.

Ezt a célt szolgálta, hogy a kezénél, a lábánál, a derekánál és a nyakánál fogva a börtönfalhoz láncolták, a verés pedig része volt a napi programjának. A kínt tovább súlyosbította a mocsok és a bűz, hiszen a börtönöket nagyon ritkán takarították.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)