Nem mai találmány a graffiti, de a sporthuliganizmus is ősibb, mint hisszük.beautyA technikai fejlődés számlájára írjuk néhány dolog megjelenését és elterjedését, pedig akad néhány jelenség, amely sokkal régebb óta létezik, mint azt feltételezzük.

Plasztikai sebészet: Az időszámításunk előtti 600 környékén egy hindu orvos a páciense arcbőrével pótolta az orra egy részét. Az ókori egyiptomiak a halottakat plasztikázták, mert azt akarták, hogy az elhunyt megfeleljen a túlvilágon. A legrégebbi szépészeti beavatkozás az ókori Rómához köthető, ugyanis a rómaiak azt akarták, hogy meztelenül is jól mutassanak a nyilvános fürdőkben.

Graffitik: A legrégebbi graffitit egy konstantinápolyi görög bordélyház falán találták meg a történészek. Az ókori Rómában hétköznapi jelenség volt a falfirka, amivel az emberek üzentek és hirdettek. Az is előfordult, hogy trágárságot, pajzán ábrát tartalmazott az ókori római graffiti.

A feltartott középső ujj: Arisztophanész, athéni komédiaköltő a péniszéhez hasonlította a középső ujját, ami annyira megtetszett az embernek, hogy használni kezdték a jelzést, ami még 2017-ben sem tűnt el.

Rövidítések: Amikor még táviratban üzentek az emberek, akkor úgy csökkentették a költségeket, hogy bejáratott rövidítéseket használtak. Például az OMG kifejezést 1917-ben küldte el táviratban egy brit admirális Winston Chruchillnek.

Lánclevelek: Nem az internettel születtek meg a lánclevelet, ugyanis 1888-ban az eladósodott hittérítők küldték az első lánclevelet azért, hogy az emberek adakozzanak, majd küldjék tovább három ismerősüknek az üzenetet. Az ötletből nagy siker lett.

A lánclevelek aranykora a nagy gazdasági világválság idejére datálható, mert az emberek így próbáltak pénzt szerezni a nem létező befektetésekhez. Az amerikai posta később betiltotta a láncleveleket, amelyek aztán az interneten születtek újjá.

Fotó retusálás: A technika a fényképezés feltalálása óta létezik, ugyanis már a legelső fotók esetében is divatos volt, hogy kiszínezik a képeket. Az is népszerű manipuláció volt, hogy ceruzával emelték ki az egyes részeket a negatívon. Nem sokkal később ennél összetettebb trükkökre is képesek voltak a fényképészek, a XXI. században pedig számos képszerkesztőt használhatunk.

A hírességek istenítése: A közösségi média korában úgy érezhetjük, hogy a múltban nem istenítették ennyire a celebeket, mint ma, pedig ez már az ókorban is megfigyelhető jelenség volt. Az ókori görögök az olimpikonokat sztárolták, a római rajongók a gladiátorokért voltak oda. A reneszánsz Európában a festőket csodálták, de William Shakespeare-nek is meggyűlt a baja a rajongókkal.

Futballhuligánok: Az ókori Rómához köthető a sporthuliganizmus, mert a fogathajtó versenyeken megvoltak a különböző szurkolótáborok, akik gyakran összecsaptak. Egyszer egy ilyen bunyóból lázadás kerekedett ki, amibe 30 000 ember meghalt. Egy másik véres összecsapás után Nero tíz évre betiltotta a sporteseményeket Pompeiiben.

Túlfizetett sportolók: A kutatások szerint az ókori Rómában egy Gaius Appuleius Diocles nevű sportoló 15 milliárd dollárnak megfelelő összeget keresett a 24 éves karrierje során. Jelenleg ő minden idők legjobban fizetett sportolója.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)