Rengeteg infó az 5% ÁFA ügyében. Kattintson... Minden infó az új CSOK-ról és a jogszabályokról. Kattintson ...

A halál egyenlő a semmivel?

Tetszik a cikk?

Öt ember mesélt a halálközeli élményéről.life_after_death-640x420Az élet rendje, hogy megszületünk, majd ki tudja mikor, de meghalunk. Ami pedig ez után jön az olyan rejtély, amire az emberiség az ókor óta keresi a választ. Ennek köszönhető a rengeteg hiedelem, amelyek békés Mennyországról, kínokkal teli Pokolról, fagyos birodalomról, örök vadászmezőkről vagy reinkarnációról szólnak.

A halálhoz tehát mindenki másképpen áll hozzá. Vannak, akik képesek elfogadni, hogy csak néhány év adatott meg nekik, majd jön a semmi, míg más betegesen retteg az elkerülhetetlentől, de az sem ritka, hogy valaki már átélhette, hogy milyen meghalni.

A halálközeli élményekről általában azt halljuk, hogy az illető találkozott az elhunyt szeretteivel, látta élete filmjét, Istent, angyalokat, vakító fényt, ám a következő, interneten összegyűjtött, öt történet más, mint azok a beszámolók, amiket eddig hallottunk.

Halál vagy félálom: Csak 15 esztendős volt TheDeadManWalks, amikor kemoterápiás kezelésre kellet járnia. A kamasz vérmérgezést kapott, aminek következményeként rendkívül súlyos állapotba került. A kórházba vezető úton két valóság között lebegett.

TheDeadManWalks küzdött, hogy az általa ismert világban maradhasson, de előfordult, hogy átcsúszott a túlvilágra. Ezt az állapotot úgy írta le, mint azt, amikor reggel még félálomban van az ember, de fel kell kelnie.

„A halál nagyon csábító. Olyan, mintha reggel többször megnyomnád a szundi gombot, hogy még alhass 5 percet, majd megint megnyomod még 5 percért, és megint.”

Csillogás és tisztaság: SonofDavor 5 éves volt, amikor majdnem vízbe fulladt. Ő így élte meg a halálközeli élményt:
„Csak annyira emlékszem, hogy beleugrottam a vízbe, majd elborítottak a hullámok. A következő pillanatban minden tiszta lett, mintha a víz egyenletessé vált volna. Hihetetlen csillogást, fényességet láttam.”

Békés üresség: Minusthelela a szívproblémája miatt élt át halálközeli élményt. A több percig tartó állapotról azt mesélte, hogy a halálban teljes a sötétség.
„A szobában kihunyt minden fény. Furcsa béke érzése öntött el, mintha csak aludni mennék. Se jót, se rosszat nem láttam. Csak az ürességet.”

A halál egyenlő a semmivel: Csak 7 éves volt 7storiesup, amikor egy műtét közben halálközeli élményt élt át. Az asztmás gyerek szíve pár pillanattal azt követően állt meg, hogy beadták neki az altatót.

„Nem volt kifejezetten mágikus pillanat. Csak aludtam, és közben azt éreztem, hogy vagy fel tudok ébredni, vagy nem. Egyébként az egész nagyon szomorú, mert semmi sincs körülötted. Az élet hangos, illatos, látványos, de a halál… A halál egyenlő a semmivel.”

Találkozás a rég halott testvérrel: Motorbalesetet szenvedett Schneidah7, aki előtt minden elsötétült, miután bekövetkezett az ütközés, majd egy fehér folt felé kezdett sétálni. Végül arra tért magához, hogy valaki kiabál vele.

„Ahogy kinyitottam a szememet, akkor megláttam, hogy ott áll mellettem az útpadkán a bátyám, aki kiabál velem. Nagyon furcsa helyzet volt, hiszen a testvérem évekkel ezelőtt meghalt. Annyira megdöbbentem, hogy egy szót se tudtam szólni, hanem csak néztem őt.

(Forrás: femcafe.hu)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*