Dale Phillips lovas terapeuta saját maga tapasztalta meg, hogy életmentő lehet egy ló barátsága.daleHúsz éven keresztül nem beszélt arról Dale Phillips, a Georgiai-i Bluff Plantation lovas terapeutája, hogy 6 éves korától szexuális bántalmazásnak volt kitéve. A férfi most elmondta, hogy az elmúlt években a lova volt az egyetlen barátja, és nem tudja, hogy hogyan, de a ló mindig megjelent mellette, amikor az öngyilkosságon gondolkodott.

Habár a lovak és a gondozásuk átsegítették élete legrosszabb időszakán, Dale mégis csak 26 évesen gondolt arra először, hogy másokon is segíthetne. Ekkor történt, hogy befogadta egy lóterapeuta lovát a farmjára, és esténként, amikor a nő meglátogatta, beszélgetni kezdett vele.

Amikor a gyerekkora óta dührohamokkal küzdő Dale megtudta, hogy a nő is túlélő és alkoholbeteg, akkor a férfi hajlandó volt megnyílni, és életében először elmesélte, hogy mi történt vele gyerekkorában.

Dale elmondta, hogy azért merte a nőre bízni a titkát, mert reményt adott a számára, ráadásul megtanította, hogy hogyan használhatja fel a saját gyógyulására azt, amihez ért, tehát a lovakat, növényeket, a letisztult, egyszerű létformát. Dale először azt mondta a nőnek, hogy amennyibe igaza lesz, akkor arra fogja feltenni az életét, hogy másoknak segítsen.

Az ígéretet cselekvés követte, hiszen a férfi elvégezte a ló asszisztált pszichoterápia tanfolyamot, majd négy rehabilitációs intézetben is segített bevezetni a lóterápiát, ami azt a célt hívatott szolgálni, hogy a drog- és alkoholfüggők olyan kapcsolatot építsenek ki a lovakkal, amelyek hatására átértékelik a múltjukat, és visszaszerezhetik a bizalmat, felelősséget.

Ha ugyanis valaki dolgozni szeretne egy lóval, akkor annak először el kell nyernie az állat bizalmát. A lovak abban is segítenek, hogy a kezelés alatt álló betegek megértsék a saját viselkedésüket.

Dale terápiájában azonban nem csak az embereknek van szüksége segítségre, hanem a lovaknak is, hiszen a többségük egykor versenyló volt, vagy állatkínzóknál szenvedett, tehát a lovak által átélt trauma hasonlít a betegek korábbi élményeihez, a viselkedésük pedig tükrözheti a gondozójukét.

A program egyik tagja a 24 éves Emily, aki 26 alkalommal adagolta túl magát még a programba kerülése előtt, elmondta, hogy nem érdekelte az élet, se senki más, ezért meg akarta ölni magát. A terápiás lova múltja hasonló, mert ő is elhagyatott, magányos volt.

Emily nem hitte volna, hogy egy állathoz lehet kötődni, főleg azért nem, mert a ló eleinte mindenáron meg akarta harapni. Dale ekkor elmagyarázta a nőnek, hogy a ló ugyanúgy el akarja taszítani magától, ahogy Emily eltolja magától az embereket. Hamarosan a páciens és a ló olyan közel került egymáshoz, hogy Emily előbb sírt előtte, mint emberek előtt.

Dale arról is beszélt, hogy a lovak múltjáról csak akkor mesél, ha már kialakult a kapcsolat az állat és a páciens között. A férfi programja abban is különleges, hogy Dale nemcsak az állatok múltjáról, hanem a saját gyerekkori traumájáról is mesél a betegeknek, ahogy azt is elmondja, hogy hogyan találta meg azt az utat, ami segít, hogy a saját küzdelmét mások megsegítésére fordítsa.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)