A tudomány szerint enyhíti a fájdalmat, ha trágár szavakkal kommentálunk egy-egy eseményt.
Olykor mindenki száján kiszalad egy-egy nyomdafestéket nem tűrő szó. Káromkodással nyugtázhatjuk, ha például elrontottunk valamit, elment előttünk egy tömegközlekedési eszköz, vagy bevertük valaminket.

A szüleinktől azt tanultuk, hogy ez nagyon csúnya szokás, ám a tudomány bebizonyította, hogy olykor nem árt a trágár beszéd, sőt, még egészséges is. A brit kutatók ugyanis rájöttek, hogy a szitkozódás enyhíti a testi és lelki sérülés okozta fájdalmakat.

A 2009-ben készült kísérlet úgy nézett ki, hogy az alanyoknak egy vödör jeges vízbe kellett dugniuk a fejüket egészen addig, amíg szinte elviselhetetlenné fokozódtak a kínok. A kísérleti csoport szabadon káromkodhatott, míg a kontroll csoportnak némán kellett tűrnie a megpróbáltatásokat.

A kísérlet eredményéből arra következtettek a kutatók, hogy az a csoport, amely káromkodhatott, azért tudta tovább a vízben tartani a fejükét, mert a szitkozódás elterelte a figyelmet a fájdalomról.

A tudomány persze nem azt mondja, hogy mostantól éjjel-nappal káromkodjunk, ugyanis egy másik kutatás arra jött rá, hogy csak akkor enyhíti a fájdalmat a káromkodás, ha csak ritkán hagyják el a szánkat mocskos szavak. A káromkodást tehát hagyjuk meg akkorra, amikor például bevertük a lábujjunkat az ágy sarkába!

(Forrás: marmalade.hu)