Sokan már azelőtt elkezdik taníttatni gyermeküket, mielőtt folyékonyan beszélnének. Mások viszont arra esküsznek, a gyermeknek a játékok között a helye, tanulni ráér majd az iskolapadban.

Akciós nyelvtanfolyamok gyermekeknek, korrepetálások és táborok százaiból válogathatnak azok a szülők, akik korán szeretnék elkezdeni taníttatni csemetéjüket.
A gyermekek óvodás korukban a igen fogékonyak az új dolgok befogadására, ekkor még megerőltetés nélkül tudják elsajátítani az új információkat.

Az idegen nyelveket anyanyelvükkel együtt tanulhatják meg, de a betűket is hamar le tudják rajzolni, ha türelmesen foglalkozunk velük.
Fontos azonban, hogy a sok tanulással és tanfolyammal ne vegyük el a játékra szánt időt. Hiszen a megfelelő játékok ugyanúgy jótékonyan hatnak az agyra és a kézügyességre, akár a koncentrált tanulás. Emellett a gyermekeknek le kell vezetniük energiáikat, ellenkező esetben csökken a koncentráló képességük és nyűg lesz számukra a tanulás.

Egy közös séta vagy játszóterezés alkalmával tökéletesen kielégíthetjük a kicsik mozgásigényét, a friss levegő és a napsütés pedig a szervezetükre is jótékonyan hat. .
Napi néhány perces játékos tanulással tehát hatékonyan fejleszthetjük gyermekünk tudását anélkül, hogy túlterhelnénk.