Amint szembesülünk a jó hírrel érdemes minél hamarabb elmondani a párunknak, családtagjainknak és persze a főnökünk sem árt. Hogyan és mikor? Van- e megfelelő alkalom, vagy a spontán történjen?

imagesEgy nő, hogy hogyan közli ezt a tényt a párjával, az attól függ milyen a kapcsoltuk. Tulajdonképpen ezer módon meg lehet tenni. Általában amint megtudjuk a jó hírt azonnal beavatjuk a leendő apukát, így az elejétől osztozhatunk az élményekben. A családtagok értesítésénél jellemzőbb, hogy várunk egy kis idő a magzat megerősödéséig, hogy biztosak legyünk a baba érkezésében.

A munkahelyen a harmadik hónap után ajánlott a publikálás, addigra a pici megerősödik a pocakban, valamint utána már a növekvő hasunk úgyis elárul. Addig még lehet takarni bővebb blúzzal, bár az esetleges rosszullétek árulkodó jelek lehetnek. Amint eldöntöttük, hogy megosztjuk az egész családdal és a barátokkal a hírt, más csak az a kérdés miképp. Lehet egy vacsora mellett, üzenetet küldeni, barátokat akár közösségi oldalakon is módunkban áll a tájékoztatás.

A reakciókra viszont fel kell készülnünk. Gratulációk hada, üzenetek, hasunk simogatása, aggódó és segítőkész megjegyzések fogadnak majd minket. Ennek örülni kell, mert mindenki kedvességből és jó szándékból teszi ezeket. A munkahelyen nagyobb odafigyelést igényel a közlés módja. Illik először a vezető felé megtenni a bejelentést, ne szóbeszédből értesüljön. A negyedik hónapnál tovább ne várjunk, látványossá válhat akkora már pocakunk, illetve a főnökünknek idejében gondoskodnia kell a helyettesítésünkről.

Felettesünk után, el kell mondanunk azoknak a kollégának  is akiket majd érint a távozásunk. Ezeket a tippeket figyelembe véve nyugodtan végezhetjük a még hátralévő munkát, és biztosan úgy fog ránk tekinteni távozásunk után is, mint megbízható munkaerőre.